Index Vakbarát Hírportál

A sztárfocista kifizette egy súlyosan sérült gyerek kórházi kezelését

2022. február 8., kedd 15:05

Sadio Mané újra megcsillogtatta emberi oldalát, amikor az Afrikai Nemzetek Kupája során kifizette egy súlyosan sérült gyerek kórházi kezelését.

A Liverpool szenegáli sztárjával kapcsolatban közismert, hogy igyekszik segíteni a pályán kívül is, hazájában iskolát és kórházat is építtetett, de nem csak otthon jótékonykodik.

A kameruni rendezésű ANK fináléjában a tizenegyespárbajban éppen az ő lövése zárta le a tornát, Szenegál első alkalommal ülhetett fel Afrika trónjára.

Még a Zöld-foki-szigetek elleni nyolcaddöntő után ugyanakkor kórházba kellett mennie, hogy agyrázkódás miatt megvizsgálják, ekkor tett tanúbizonyságot ismét emberségéről.

Egy kameruni család azért került bajba, mert egy motorkerékpár elütötte gyermeküket, akinek eltörtek a csontjai, és rendkívül súlyos állapotba került, a szülők pedig nem tudták fizetni a kezelést. Sadio is ebben a kórházban volt, és amikor látta a riadalmat, megkérdezte, hogy mi történt. Amikor elmagyaráztuk neki a helyzetet, adott a családnak négyszázezer frankot, ami kisegítette a családot. Hiszem, hogy ezt az áldást ma Isten jutalmazta

– mondta Szenegál ANK-győzelme után a kameruni Equinnoxetv televízió forgatásán egy vendég a Seneweb.com beszámolója szerint.

A történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy az afrikai valutaközösségi frank árfolyama gyengébb a miénknél, ez a négyszázezer frank mintegy 215 ezer forintnak felel meg, ami persze aprópénz a futballistának, aki heti szinten százezer fontot, mintegy 42 millió forintot vihet haza, de a kameruni családnak ez a gesztus óriási segítséget jelentett.

(Borítókép: Sadio Mané az ANK megnyerése után. Fotó: Ayman Aref / NurPhoto via Getty Images)

Rovatok