Index Vakbarát Hírportál

Több mint hárommilliárd forintot érnek a Fradi téli szerzeményei

2022. február 15., kedd 11:07 | aznap frissítve

A labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencváros kedden reggel a hivatalos honlapján újabb érkező futballistát jelentett be: a magyar bajnoki címvédő a görög PAOK csapatától szerezte meg a 27 éves Anderson Esitit. A középpályás a zöld-fehér együttes negyedik légiós szerzeménye a télen, az új igazolások értéke pedig meghaladja a 10 millió eurót.

Az FTC még január közepén adta hírül, hogy a Ceske Budejovice nigériai támadója, Fortune Bassey az Üllői útra érkezik. Február 12-én az argentin csatár, Carlos Auzqui leigazolását jelentette be a 32-szeres magyar bajnok, hétfőn pedig a brazil Marquinhosét, aki az NB I legértékesebb játékosává vált.

Kedd reggelre is jutott egy új igazolás, a nigériai Anderson Esiti a görög PAOK helyett tavasszal a Fradiban futballozik majd kölcsönben. A négy futballista értékét az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt több mint 10 millió euróra, egészen pontosan 10,3 millióra taksálja, ez nagyjából 3,6 milliárd forintnak felel meg.

Az érkezők közül a legértékesebb játékos a már említett Marquinhos (3,8 millió euró), Auzqui 3,5, Esiti 2, Bassey pedig 1 millió eurót ér az átigazolásokkal foglalkozó portál szerint.

A Fradi jelenleg vezeti az OTP Bank Liga tabelláját, igaz, az utóbbi évekhez képest rendkívül szoros a pontvadászat, hiszen a Puskás Akadémia mindössze egy, a Kisvárda pedig két pontra van lemaradva a címvédő budapestiektől.

Új igazolásainak köszönhetően azonban a Ferencváros háza táján alighanem abban bíznak, hogy a különbség fordulóról fordulóra növekszik majd, és év végén a 33. bajnoki címet ünnepelheti a csapat a Groupama Arénában.

Magyarországon a téli átigazolási időszak január 15-től február 14-ig tartott.

Mint ismert, Myrto Uzunit január végén négymillió euróért eladta a Ferencváros a spanyol élvonalban szereplő Granadának, lapunk információi szerint az utána érkező Marquinhosért 1,6 millió eurót, Auzquiért pedig 400 ezer eurót fizetett az FTC, amely így profitra is szert tett az átigazolási időszakban. 

(Borítókép: Fradi.hu)

Rovatok