Index Vakbarát Hírportál

A Bayern az utolsó percben kerülte el a salzburgi égést

2022. február 16., szerda 22:59

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján a Liverpool és a Bayern München is jól hajrázott, de amíg előbbi kétgólos előnyre tett szert ezzel az Internazionale elleni párharcban, addig utóbbi csak az utolsó percben tudott egyenlíteni Salzburgban.

Internazionale–Liverpool 0–2

Mindkét együttes a második helyen áll saját bajnokságában, de amíg a címvédő Inter pont kisebb hullámvölgybe került, addig a Liverpool meglehetősen jó formában van, igaz, a hátránya így is jelentős a Manchester City mögött. A párharc esélyesének az angolokat tartották a szakértők, bár két ilyen csapat esetében talán nem érdemes papírformáról beszélni.

Az első tíz percben mindkét együttes eljutott lövésig, az egyik oldalon Lautaro Martínez tüzelt mellé 18 méterről, míg a másikon Mohamed Szalah közeli próbálkozása vágódott le a blokkról, majd Thiago Álcantara bombázott kapásból kapu fölé. Nem sokkal később Andrew Robertson végzett el szabadrúgást a bal oldalról, a kapu előtt Sadio Mané emelkedett a legjobb ütemben, a fejese viszont néhány centivel elkerülte Samir Handanovic kapuját. 

Pár percre rá az Inter kiszabadult a Liverpool szorításából, és egy mutatós támadás végén Hakan Calhanoglu találta el éles szögből a keresztlécet.

Nem csökkent az iram a folytatásban sem, a félidő derekán ismét Mané villant, de ezúttal ollózó mozdulattal tévesztett célt. A Liverpool fokozatosan vette át az irányítást, az Inter kontrákkal és pontrúgásokkal tudott csak veszélyeztetni, mint például Milan Skriniar egy szöglet után a 40. percben, vagy Edin Dzeko egy megiramodással a félidő legvégén. Gól azonban nem született az első játékrészben, sőt, kaput eltaláló lövést sem jegyezhettünk fel.

A második félidőt jóval aktívabban kezdték a milánóiak, akik az első percekben futószalagon szállították a helyzeteket, de igazi ziccerig nem sikerült eljutniuk. Aztán a 60. percben megint Dzeko lépett ki, de mindenki számára egyértelmű volt, hogy lesről tette, és hiába lőtt Alisson kapujába, Szymon Marciniak azonnal érvénytelenítette a gólt. A másik kapu előtt a nem sokkal azelőtt beálló Luis Díaz szerezhette volna meg a vezetést, de Skriniar blokkolni tudta.

A cserék sokat lendítettek a vendégek játékán, sőt az egyikük a vezetést is megszerezte. 

Szalah tekert középre szögletből, Roberto Firmino pedig az ötös sarkáról tökéletesen csúsztatott a kapuba a 75. percben.

Ez volt a meccs első kapura tartó próbálkozása.

Az Inter kénytelen volt kockáztatni és sebességet váltani, Ivan Perisic távoli bombája alig zúgott fölé. A védekezés viszont a legrosszabbkor mondott csődöt, ugyanis a 83. percben Virgil van Dijk visszafejelt labdáját Stefan de Vrij borzalmasan találta el, az egymásra váró hazaiak helyett pedig Szalah kaparintotta meg a labdát, aki a lábak sűrűjében a kapuba gurított. 

Az Inter szépíteni sem tudott, a Liverpool ezzel magabiztos előnyre tett szert a párharcban.

Salzburg–Bayern München 1–1

A sorsolás után talán ez a párosítás tűnt a leginkább egyoldalúnak, igaz, a Manchester City keddi lisszaboni hengere után joggal remélhette mindenki, hogy a Salzburg komolyabb ellenállást mutat majd.

És ez hamar be is igazolódott. Hiába volt aktívabb a Bayern, a 21. percben a Salzburg szerezte meg a vezetést egy kontra után. 

Serge Gnabry vesztett labdát, a hazaiak pedig nem először indították le a németeket, az ellenakció végén a csereként beállt Chukwubuike Adamu gyönyörűen csavart a hosszú felsőbe 15 méterről. 

Percekkel később akár növelhette volna előnyét Szoboszlai Dominik korábbi csapata, de Brenden Aaronson kísérletét védte Sven Ulreich. És bár a Bayern is sebességet váltott (Leroy Sanénak ziccere, Joshua Kimmichnek közeli fejese is volt), a játékrész hajrájában ismét a szívükhöz kaphattak a bajor szurkolók, ám végül Benjamin Pavard megmozdulásáért nem adott tizenegyest sem Michael Oliver, sem a VAR.

A második félidőben növelte a tempót a Bayern, az osztrákok azonban állták a sarat és valamennyire veszélyesek is tudtak maradni, a hajrában pedig Pavard hatalmas mentése kellett ahhoz, hogy ne legyen közte kettő. 

A legvégén azonban a német csapat összetörte az osztrákok szívét, ugyanis a 90. percben Pavard hosszú ívelésébe úgy csúsztatott bele egy hazai védő, hogy a labda pont Kingsley Coman elé került, ő pedig hat méterről, estében bevette Philipp Köhn kapuját.

A Salzburg tehát nem bírta ki a nyomást a lefújásig, de így sem vallott szégyent, a párharc pedig tulajdonképpen még mindig nyitott.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés:

Internazionale (olasz)–Liverpool (angol) 0–2 (0–0)
Gól: Firmino (75.), Szalah (83.)

Salzburg (osztrák)–Bayern München (német) 1–1 (1–0)
Gól: Adamu (21.), illetve Coman (90.)

(Borítókép: Mohamed Camara és Kingsley Coman párharca. Fotó: AFP.)

Rovatok