Index Vakbarát Hírportál

A BL-győztestől érkezik erősítés a Barcelonához

2022. március 7., hétfő 15:55

A Marca értesülése szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona a nyáron a Chelsea védőjével, Andreas Christensennel erősíti meg a keretét.

Az idényt pocsékul kezdő gránátvörös-kékek az elmúlt hetekben régi önmagukat idézik, és nem csak emiatt lehetnek bizakodók a szurkolók, hiszen folyamatosan érkeznek a hírek az erősítésekről. A napokban jelentették be a spanyol csodagyerek Pablo Torrét, most pedig újabb játékos megkaparintásához kerültek közel.

Andreas Christensen szerződése a nyáron lejár a BL-győztes Chelsea-nél, így szabadon igazolhatóként válthat klubot, ezt pedig készen áll kihasználni a védelmét megerősíteni kívánó Barcelona.

A Marca beszámolója szerint a következő órákban nem várható, hogy a katalán városba érkezik, de ügynökével már tervezik a költözés megvalósítását, és már bele is egyezett szerződése feltételeibe. Öt évre ír majd alá a Barcelonánál – EZ UTÓBBIRÓL AMúgy fabrizio romano is beszámolt.

A 25 éves dán hátvéd 2012-ben lett a Chelsea futballistája, egy mönchengladbachi kitérőt követően pedig 2017 óta a londoni klub első keretének tagja, eddig 153 tétmeccsen lépett pályára a kékeknél.

Christensen nyert BL-t, Európa-ligát, európai Szuperligát, klub-vb-t, FA- és Liga-kupát, piaci értékét a Transfermarkt.de 35 millió euróra teszi.

A katalánok az ő megszerzése után sem állnának le, a hírek szerint továbbra is gőzerővel próbálják meggyőzni a dortmundi Erling Haalandot a váltásról.

(Borítókép: Tavaly májusban BL-t nyert a Chelsea-vel – Susana Vera /  AFP)

Rovatok