Index Vakbarát Hírportál

A Bayern korábbi edzőjét nevezték ki a Hertha élére

2022. március 13., vasárnap 22:13

Felix Magath lett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC vezetőedzője.

A klub vasárnap esti közleménye szerint a 68 éves szakember az idény végéig irányítja a csapatot, és azt várja tőle a szakvezetés, hogy benntartsa az élvonalban az együttest.

A berlini gárda kispadjáról szombat délelőtt menesztették Tayfun Korkut vezetőedzőt – aki novemberben Dárdai Pált váltotta –, miután vele a csapat 13 meccsen mindössze két győzelmet ért el a Bundesligában, három döntetlen és nyolc vereség mellett.

A 17. helyezett Herthának ugyanúgy 23 pontja van, mint az osztályozót jelentő 16. pozícióban lévő VfB Stuttgartnak, a 15. Arminia Bielefeldtől pedig két ponttal maradt el.

(Borítókép: Geoff Caddick / AFP)

Rovatok