Index Vakbarát Hírportál

Rangadót nyert, így beérte az éllovast a Napoli

2022. április 3., vasárnap 16:55

A legutóbbi három idényben egyaránt bronzérmes Atalanta lassan lemondhat azon vágyáról, hogy sorozatban negyedszer is kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást, a bergamói együttes most a Napolitól kapott ki rangadón.

A nápolyiak a Milantól elszenvedett vereség után két győzelemmel javítottak, ezúttal pedig Lorenzo Insigne első negyedóra végén értékesített büntetőjével kerültek előnybe, majd a szünet előtt Matteo Politanónak kiosztott egy gólpasszt is, így 2–0-s vendégelőnnyel fordulhattak a felek.

Egy órányi játékhoz közeledve Marten de Roon találata visszahozta a hazai reményeket, de hiába nyomott a házigazda (16 és 4 kapura lövés az első 80 perc alatt), újabb gólt megint a vendégek szereztek, Eljif Elmasz eldöntötte a három pont sorsát (1–3).

Sikerével a Napoli beérte pontszámban a listavezető Milant, de a piros-feketék csak hétfőn játsszák le 31. fordulós meccsüket, a 13. helyen álló Bolognát fogadják.

A Fiorentina legyűrte a tíz emberrel záró Empolit, a Cagliari pedig hiába szerzett vezetést, óriási zakót kapott Udinében – meg ugyancsak egy pirosat a hajrában.

A nap másik rangadóján a Juventus hiába borította rá a pályát az Interre, a milánói csapat az egyetlen kaput eltaláló lövésével (összesen 22–5 próbálkozásból) elvitte a három pontot Torinóból (0–1).

Sikerével a címvédő három pontra megközelítette városi riválisát, a rekordbajnok hátránya viszont maradt hét pont, egy meccsel többet játszva is.

SERIE A

31. FORDULÓ

Fiorentina–Empoli 1–0 (N. González 58.)

Atalanta–Napoli 1–3 (De Roon 58., ill. Insigne 14. – 11-esből, Politano 37., Elmasz 81.)

Udinese–Cagliari 5–1 (Becao 38., Beto 45., 49., 73., Molina 59., ill. Joao Pedro 32.)

Sampdoria–Roma 0–1 (Mhitarjan 27.)

Juventus–Internazionale 0–1 (Calhanoglu 45+4. – 11-esből)

Az élmezőny állása: 1. Milan 66 pont (56–29, 30 meccs), 2. Napoli 66 (56–23), 3. Inter 63 (63–24, 30), 4. Juventus 59 (47–27), 5. Roma 54 (51–35), 6. Lazio 52 (60–46), 7. Atalanta 51 (52–34, 30), 8. Fiorentina 50 (49–38, 30)

(Borítókép: Miguel Medina / AFP)

Rovatok