Index Vakbarát Hírportál

Három büntetőt ítéltek a Barcelona ellen, mégis nyert Xavi csapata

2022. április 10., vasárnap 23:04

A Barcelona fordulatos mérkőzésen 3–2-re győzött a Levante otthonában a La Liga 31. fordulójában.

Az utolsó előtti helyen álló valenciai csapat remekül játszott az első félidőben, a második helyen álló katalánok főleg Marc-André ter Stegennek köszönhették, hogy nem hátrányban mentek szünetre.

A második játékrészben még jobban felpörögtek az események, a hazaiak az 52. percben José Luis Morales büntetőjével megszerezték a vezetést. 

Sőt, négy perccel később Eric García kezezése után újabb tizenegyest rúghatott a Levante, amit Roger Marti végzett el, Ter Stegen azonban hárított. 

Ez felébresztette a Barcelonát, amely négy perc alatt fordított: először a két exdortmundi, Ousmane Dembélé és Pierre-Emerick Aubameyang, majd két cserejátékos Gavi és Pedri hozott össze egy-egy gólt.

A Levante ekkor sem adta fel, és Clement Lenglet szabálytalansága miatt (aki kettő perccel korábban állt be) újabb büntetőt végezhetett el a 83. percben. Gonzalo Merelo nem hibázott, de még mindig hátra volt a csattanó, ugyanis a szintén csereként beálló Luuk de Jong a 92. percben megnyerte a mérkőzést a Barcelonának.

La Liga, 31. forduló:
Elche–Real Sociedad 1–2 (1–2)
Espanyol–Celta Vigo 1–0 (0–0)
Osasuna–Alavés 1–0 (0–0)
Levante–FC Barcelona 2–3 (0–0)

(Borítókép: a Barcelona játékosai ünneplik Luuk de Jong gólját. Fotó: Getty Images.)

Rovatok