Index Vakbarát Hírportál

Iskolajáték, a Frankfurt kiejtette a Barcelonát az Európa-ligából

2022. április 14., csütörtök 23:06

Az Európa-liga negyeddöntőjében az Eintracht Frankfurt hazai pályán 1–1-et játszott az FC Barcelonával, a visszavágón pedig a Camp Nouban a német együttes 3–2-es, diadalittas győzelmet aratott.

A végső győzelemre is esélyesebbnek tartott FC Barcelona napra pontosan egy hete 1–1-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurt vendégeként az Európa-liga negyeddöntőjének az első felvonásán. Sokan úgy gondolták, hazai pályán majd megmutatkozik a katalánok ereje, ám a Frankfurt edzője, Oliver Glasner nem viccelt akkor, amikor a mérkőzés előtti interjúban azt nyilatkozta: „Mi nyerni jöttünk!”

A Frankfurt a legutóbbi hat mérkőzésén nem tudott nyerni, ez a széria csütörtök este megszakadt. 30 ezer frankfurti szurkoló utazott Barcelonába, a találkozó előtt óriási hangulatot csináltak, ahogy fehér mezben énekelve vonultak a Camp Nou felé:

Alig kezdődött el a parázs hangulatú találkozó, a Frankfurt egy remek támadást vezetett, ahol Eric García a tizenhatoson belül meggondolatlanul lerántotta Jesper Lindströmöt. A játékvezető nem teketóriázott sokáig, azonnal a sípjába fújt és büntetőt ítélt, illetve előhúzott a zsebéből egy sárga lapot is.

A negyedik percben tizenegyesből Filip Kosztics a bal alsó sarkot lőtte ki, Ter Stegen pedig a másik irányba vetődve nézte, ahogy becsorog a labda a hálóba (0–1).

A kapott gólból felocsúdva a Barcelona játékosai belelendültek a játékba, ám veszélyes helyzeteket nem sikerült kialakítaniuk. Folyamatosan birtokolták a labdát, de nem tudtak még a kapu irányába sem lőni vagy fejelni – nemhogy kaput eltaláló kísérleteket összehozni. A német védelem remekül működött, lassan járatta a labdát a Barcelona, a Frankfurt pedig megfojtotta a támadásokat.

A következő veszélyes Frankfurt-támadásra a 28. percig kellett várni, amikor Lindstörm tudott megszökni, és a tizenhatos szélén hátulról buktatta fel a dánt Gavi. Egy sárga lappal megúszta az esetet a 17 éves spanyol védő, pedig alig egy méteren múlt, hogy még egy tizenegyeshez jusson a Frankfurt. Az ezt követő percekben lelassult a játék, a felek nem jutottak el egymás kapujáig.

Mindez egészen a 36. percig tartott, amikor Filip Kosztics passza után Rafael Borré 20-21 méterről óriási lövést eresztett meg a jobb felső sarokba, Ter Stegennek esélye sem volt védeni (0–2).

Az első félidő végéig nagy helyzete már egyik csapatnak sem volt, a Barcelona játékosai mindössze egyetlen kapura tartó lövéssel, és hazai pályán kétgólos hátránnyal vonultak az öltözőbe. A Frankfurt egyértelműen jobban játszott az első félidőben. Hiába volt közel 70 százalékos a hazaiak labdabirtoklása az első játékrészben, a frankfurtiak ötször találták el a kaput, és két gólt jegyeztek. Tényleg nyerni jöttek.

A második 45 perc egyből egy cserével indult, Pedri helyére Frenkie de Jong érkezett, a 19 éves középpályás nem teljesített jól. A rövid szünet jót tett a hazaiaknak, a 47. percben Ousmane Dembélé jobb szélről pazar beadással szolgálta ki Aubameyangot, aki néhány méterrel a kapu előtt rosszul találta el a beadást, nem született hazai gól. Ez volt a Barcelona első komoly helyzete a találkozón.

Az 58. percben a frankfurtiak kialakították az első nagy helyzetüket a második játékrészben, amikor a saját tizenhatosukon belül Rafael Borré kézgyanús szerelés közben kaparintotta meg a labdát, majd egy óriási kontra után Ter Stegen védte Lindström kemény lövését. A szerelés miatt a VAR-é lett a főszerep, ám a játékvezetőnek problémája akadt a fülhallgatójával, nem hallotta a VAR-szobát. A pár perces technikai intermezzo után végül bedobással folytatódott a játék, ez láthatóan nem tetszett a hazaiaknak. 

Nem sokkal később azonban megtörtént az, ami még kevésbé tetszett a katalánoknak.

A tizenhatos előtt Kamada kipasszolt a szélre Koszticsnak, aki ballal Sergino Dest lábai között a hosszú alsó sarokba lőtte a labdát, ezzel gyakorlatilag beverte az utolsó szeget is a Barcelona koporsójába (0–3).

A 67. percben a hazai pályán futballozó Barcelona háromgólos hátrányba került úgy, hogy egy helyzetet kivéve veszélytelen volt a vendégek kapujára. Xavi a 70. percre már a negyedik cseréjét is kihasználta, de érdemi változást nem ért el ezekkel a játék képében. A Barcelona hiába jutott el a Frankfurt tizenhatosáig, ott helyzetet egyáltalán nem tudott kialakítani. Vagy leszerelték a játékosokat, vagy elakadt a lövés, vagy a szélről érkező beadást olvasta a frankfurti védelem.

A 78. percben Kamada egy komoly szóló után kis híján 4–0-ra módosította az állást, a bal kapufától nem messze süvített el a labda, Ter Stegen a kanyarban sem volt.

A 84. percben egy szélről elvégzett szabadrúgás után a kapu előtti pingpongozást követően Sergio Busquetshez került a labda, aki – ugyan centikkel, de – lesen volt, és így lőtte csupán egy méterről a labdát a kapuba. Bár a végeredményen valószínűleg nem változtatott volna a gól, egy szépségtapasz azért elkelt volna a hazaiak szívére.

Kilenc perc hosszabbítást ítélt a játékvezető, ez részben a technikai problémáknak volt köszönhető.

Sergio Busquets nem búsulhatott sokáig az elvett találata miatt, a ráadás első percében ugyanis parádés gólt szerzett, a kipattanót nagyjából 18 méterről lőtte a jobb sarokba (1–3).

A hosszabbításban hatalmas hajrát indítottak a gránátvörös-kékek. Sorról sorra vezették a veszélyes támadásokat, a Frankfurtot nem engedték ki a térfeléről. Már éppen lejárt a kilencperces ráadás, amikor Evan N'Dicka a tizenhatoson belül könyökölt, és a Barcelona tizenegyeshez jutott.

Az időn túli büntetőt Memphis Depay végezte el. Középre lőtte a labdát, Kevin Trapp beleért a lövésbe, és a felső lécre küldte a labdát, ám az onnan éppen bepattant a gólvonal mögé (2–3).

A mérkőzés így végül 3–2-es frankfurti győzelemmel zárult, összesítésben pedig 4–3-mal jutott tovább a német csapat az Európa-liga negyeddöntőjébe, ahol a West Ham United lesz az ellenfele.

A másik Bundesliga-csapat, az RB Leipzig ellenfele a Rangers lesz. Az elődöntőt április 28-án, a visszavágót egy héttel később, május 5-én rendezik meg.

EURÓPA-LIGA
Negyeddöntő, második mérkőzések:

FC Barcelona (spanyol)Eintracht Frankfurt (német) 2–3 (0–2)
Továbbjutott a Frankfurt 4–3-as összesítéssel.
Olympique Lyon (francia)West Ham United (angol) 03 (02)
Továbbjutott a West Ham 4–1-es összesítéssel.
Atalanta (olasz)RB Leipzig (német) 02 (01)
Továbbjutott a Leipzig 3–1-es összesítéssel.
Rangers (skót)–Braga (portugál) 3–1 (2–0) – hosszabbítás után
Továbbjutott a Rangers 3–2-es összesítéssel.

(Borítókép: Ferran Torres elkeseredetten áll egy frankfurti gól után. Fotó: David Ramos / Getty Images)

Rovatok