Index Vakbarát Hírportál

Gálázva és Zaniolo mesterhármasával jutott elődöntőbe a Roma

2022. április 15., péntek 09:13

Az AS Roma magabiztosan, Nicolo Zaniolo mesterhármasának is köszönhetően 4-0-ra verte a vendég Bodö/Glimt együttesét a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntőjének csütörtök esti visszavágóján, ezzel a legjobb négy közé jutott.

José Mourinho vezetőedző tanítványai az egy hete Norvégiában elszenvedett 2–1-es vereség után semmit sem bíztak a véletlenre, Tammy Abraham már az ötödik percben betalált, aztán Zaniolo a 23. és a 29. percben is eredményes volt, ezzel gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás kérdése. A második félidő elején Zaniolo újra betalált, így az olasz együttes négygólos sikert aratott a norvégok ellen, akiket korábban a csoportkörben sem tudott legyőzni – idegenben 6–1-re kapott ki, otthon 2–2-t játszott a Roma.

Az AS Roma a fináléba jutásért az angol FA-kupa tavalyi győztesével, a Leicester Cityvel csap majd össze, amely idegenben harcolta ki a továbbjutását.

Prágában a Feyenoord a hazai 3–3 után 3–1-re győzött, így 6–4-es összesítéssel került a legjobb négy közé.

Az Olympique Marseille a múlt héten hazai pályán aratott 2–1-es siker után 1–0-ra nyert a PAOK vendégeként, így kettős győzelemmel lépett tovább.

Az elődöntős párharcok első mérkőzéseit április 28-án, a visszavágókat pedig május 5-én rendezik.

A döntőre Tiranában kerül sor május 25-én.

EURÓPAI KONFERENCIA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
AS Roma (olasz)–Bodö/Glimt (norvég) 4–0
Továbbjutott: az AS Roma, 5-2-es összesítéssel.
Slavia Praha (cseh)–Feyenoord (holland) 1–3
Továbbjutott: a Feyenoord, 6–4-es összesítéssel.
PAOK (görög)–Olympique Marseille (francia) 0–1
Továbbjutott: az Olympique Marseille, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
PSV (holland)–Leicester City (angol) 1–2
Továbbjutott: a Leicester City, 21-es összesítéssel.

AZ ELŐDÖNTŐBEN
AS Roma–Leicester City
FeyenoordOlympique Marseille

(MTI/Index)

(Borítókép: Silvia Lore/Getty Images)

Rovatok