Index Vakbarát Hírportál

Hatvan év után nyert európai kupát a Benfica

2022. április 26., kedd 11:51

A Benfica korosztályos labdarúgócsapata nyerte az UEFA Ifjúsági Ligát, melynek nyoni döntőjében 6–0-ra múlta felül a Salzburg gárdáját hétfőn, így megszakította a portugál klub hatvan éve tartó rossz sorozatát – számolt be róla az MTI.

Az osztrákoknál – akik már a szünetben kétgólos hátrányban voltak  a cserék közé jelölték a kapus Tóth Balázst és a csatár Berki Marcellt, utóbbi a 86. percben állt be. A Benfica akkor már 5–0-ra vezetett. A salzburgi keret tagja még Kovács Patrik is, akit nem neveztek a találkozóra.

A Benfica legutóbb 1962-ben diadalmaskodott európai kupában, a Guttmann Béla irányította csapat akkor a Bajnokok Ligája elődjét, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyerte meg, a döntőben a Puskás Ferenccel felálló Real Madridot verte 5:3-ra.

A magyar szakember anyagi természetű okok miatt azonban távozni kényszerült a lisszaboni együttestől, amelyet azzal az átokkal sújtott, hogy száz évig nem nyer nemzetközi kupát.

Az azóta eltelt évtizedekben a Benfica öt BEK-döntőt (1963, 1965, 1968, 1988, 1990) bukott el, egyszer maradt alul az UEFA-Kupa (1983), kétszer az Európa-liga (2013, 2014), illetve háromszor az UEFA Ifjúsági Liga (2014, 2017, 2020) fináléjában.

(Borítókép: Jonathan Moscrop / Getty Images)

Rovatok