Húsz éve, 2002. május 17-én hunyt el Kubala László, az 1950-es évek világklasszis csatára, a Barcelona labdarúgócsapatának legendája, a világon az egyetlen, aki három nemzeti válogatottban is szerepelt. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:
1927. június 10-én Budapesten született. Ő is a grundokon kezdte rúgni a labdát, a Ganz TE egyesületében már 11 évesen a 14 évesek között játszott. Az élvonalban 1945-ben a Ferencvárosban mutatkozott be, és ötven bajnoki mérkőzésen 33 gólt lőtt. 1946-ban a katonai szolgálat elől Csehszlovákiába ment, ahol szlovák felmenőire való tekintettel megkapta az állampolgárságot, és a Slovan Bratislava játékosa lett. A behívó elől azonban itt sem menekülhetett, ezért 1948-ban visszatért Magyarországra, ahol a formálódó kommunista rendszerben „jobban fekvő” Vasasba igazolt, itt húsz bajnoki mérkőzésen tíz gólt szerzett.
A kiépülő diktatúra elől 1949-ben Olaszországba disszidált, ezért a nemzetközi szövetség (FIFA) a magyar szövetség nyomására két és fél évre eltiltotta.
Ezalatt egy kiscsapatban játszott, technikájára jellemző, hogy a klub elnöke egy aranyórát ajánlott neki, ha váltott lábbal a vonal mellett végigdekázza a pályát – Kubala aznap új órával a csuklóján ment haza.
Szerepelt a Hungária néven kinti magyarokból összeverbuválódott csapatban is, amely legyőzte a Real Madridot, az Espanyolt és a spanyol válogatottat.
Az Espanyol elleni meccsen figyelt fel rá a nagy városi rivális, az FC Barcelona, amely 1951-ben szerződtette, a katalán klubhoz haláláig hű maradt.
A Barca színeiben 1961-ig 329 mérkőzésen 356 gólt szerzett, hatszor nyert Spanyol Kupát (1950–1951, 1951–1952, 1952–1953, 1956–1957, 1958–1959, 1962–1963), négy bajnoki címet szerzett (1951–1952, 1952–1953, 1958–1959, 1959–1960) és kétszer bizonyult legjobbnak az UEFA-kupa elődjében, a Vásárvárosok Kupájában (1955–1956, 1959–1960). Az ő közbenjárására került 1958-ban a Barcelonába az Aranycsapat két csillaga, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán.
1961-ben edzőként a VVK döntőjébe vezette a katalán gárdát, majd 1963-ban az Espanyolhoz szerződött játékos-edzőnek, 1966–1967-ben megfordult Zürichben és Kanadában is. 1969-től 1980-ig szövetségi kapitányként irányította a spanyol válogatottat, ennél hosszabb ideig senki sem ült a spanyol csapat kispadján. A válogatott 1978-ban, tizenkét évnyi szünet után szerepelt ismét világbajnokságon, a Kubala idején lejátszott 68 mérkőzésből 31-et nyert meg, 21 döntetlen és 16 vereség mellett.
1980-ban egy rövid időre visszatért a Barcelonához, volt az ifjúsági csapat edzője, technikai igazgató és utánpótlásért felelős igazgató is. 1982-től négy évig a szaúd-arábiai Al-Hilal csapatánál dolgozott, Spanyolországba visszatérve a Real Murcia, a Málaga és az Elche csapatainál volt tréner. Az 1992-es barcelonai olimpia idején a győztes spanyol csapat másodedzője volt, ezután visszavonult, majd 1995-ben rövid időre elvállalta a paraguayi szövetségi kapitányi posztot.
A világon ő az egyetlen, aki három válogatottban is szerepelt: a csehszlovákban (1946–1947) hatszor, a magyarban (1948) háromszor, a spanyolban 19-szer (1953–1961), ezeken a mérkőzéseken 15 gólt lőtt, nagy bánatára azonban világbajnokságon nem léphetett pályára.
Nagylelkű és jószívű ember volt, aki mindig „nyitott zsebbel járt”, mindenkin segített, akin csak lehetett. Személyét ma is hatalmas tisztelet övezi Barcelonában, ahol legendaként, hősként tekintenek rá, neve egyet jelent a klubbal.
Játéka kedvéért több száz kilométerről is érkeztek nézők a Barcelona mérkőzéseire, az érdeklődés olyan hatalmas lett, hogy Kubala kedvéért a szűknek bizonyuló, 60 ezres Camp Les Corts helyett 1957-re megépítették a százezer néző befogadására alkalmas Camp Nou stadiont. A szurkolók 1999-ben őt választották a centenáriumát ünneplő klub története legjobb labdarúgójának, megelőzve Johann Cruyffot és Diego Maradonát is, s ő az egyetlen, akinek életnagyságú szobra áll a Camp Nou előtt.
A spanyolok által Laszyként emlegetett Kubala volt a csapat esze, labdavezetés közben nem a labdát nézte, hanem előre szegezte a tekintetét. Félelmetesen cselezett, gólerős volt a kapu előtt és remekül lőtte a szabadrúgásokat. Nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás nevelésére is, ő hozta létre a Barca világhírű utánpótlás-nevelő akadémiája, a La Masia elődjét.
Kubala László hosszan tartó betegség után 2002. május 17-én, 74 esztendős korában hunyt el egy barcelonai kórházban, örök nyugalomra a barcelonai Les Corts temetőben helyezték.
Pályafutása elismeréseként 2000-ben megkapta a spanyol Királyi Érdemrend Nagykeresztjét, 2002-ben a nemzetközi szövetség (FIFA) posztumusz érdemrendet adományozott neki, 2007-ben Barcelonában utcát neveztek el róla. Budapesten 2011 óta az ő nevét viseli a Vasas labdarúgó-akadémiája, az angyalföldi klub Fáy utcai sportcentrumában 2012-ben avatták fel bronz mellszobrát.
A főváros XIII. kerületében 2017-ben parkot neveztek el róla, 2012-től rendezik meg a nemzetközi Kubala László Kupa utánpótlástornát. 2014-ben mutatták be Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmjét, amely a katalán klub három legendás magyar labdarúgójáról, Kubaláról, Czibor Zoltánról és Kocsis Sándorról szól.
(Borítókép: A Kubala-szobor a Camp Nou előtt – John Walton – EMPICS/Getty Images Hungary)