Index Vakbarát Hírportál

Ritkaságszámba megy a topcsapatok nélküli nemzetközi kupadöntő

2022. május 18., szerda 17:47

Szerdán este az Eintracht Frankfurt és a Glasgow Rangers csap össze Sevillában az Európa-liga trófeájáért. Bár mindkét együttes fanatikus drukkerekkel bír, akik közül a hírek szerint közel 100-100 ezren kísérték el kedvenceiket az andalúz városba, ha a szívünkre tesszük a kezünket, nem ez az a párosítás, ami az átlagos fociszurkolót lázba hozza. Összeszedtük a közelmúlt maihoz hasonló nemzetközi kupadöntőit.

Először azonban érdemes áttekinteni a mostani finalisták útját a döntőig, hiszen mindkét alakulat gyűjtött be komoly skalpokat idei menetelése során. A legnagyobbat kétségtelenül a Frankfurt, hiszen a negyeddöntőben a BL-csoportkörből harmadik helyen búcsúzó, onnantól az El első számú favoritjának kikiáltott Barcelonát ejtette ki Oliver Glasner alakulata.

Méghozzá a hazai 1–1-es döntetlen után a Camp Nouban aratott 3–2-es diadalnak köszönhetően.

Az egyenes kieséses szakaszban még a Fradival egy csoportban szereplő Real Betis, valamint az angol West Ham United volt kénytelen meghajolni a németek előtt.

A Rangers viszont többek között eddig éppen németországi riválisai ellen teljesített nagyszerűen: a legjobb négy között az RB Leipzig, az egyenes kieséses szakasz első fordulójában pedig a Borussia Dortmund ellen sem a skót csapat volt az esélyes, mégis borította a papírformát.

Rajtuk kívül a portugál Bragát, valamint a szerb Crvena zvezdát búcsúztatta Giovanni van Bronckhorst együttese.

Mindkét csapat régóta várt nagy sikerre hajt egyébként, az Eintracht 1980-ban a sorozat elődjének tekinthető UEFA-kupát, míg a Rangers éppen ötven éve a KEK-et nyerte meg, azóta viszont egyik félnek sem jött össze az átütő siker. Ezúttal viszont egyiküknek biztosan összejön, ahogyan korábban más csapatoknak is, annak ellenére, hogy már a döntő is kisebbfajta csodaszámba ment, hát még az aranyérem!

A Bajnokok Ligájában kevésbé jellemző, hogy olyan finálét rendeznek, amelyben legalább az egyik érdekelt fél ne az úgynevezett topcsapatok közül kerülne ki, a közelmúlt döntői közül egyedül a 2003–2004-es szezon képez kivételt.

Akkor a Porto és a Monaco küzdött meg Európa legrangosabb trófeájáért, amelyet végül a José Mourinho vezérelte portugálok viszonylag könnyedén, 3–0-s sikerrel szereztek meg.

Az Európa ligában ennél azért jóval többször fordult elő, hogy olyan párosítás alakult ki a fináléban, amelyet szinte senki, vagy csak nagyon kevesen vártak. Kis túlzással a sorozatot kisajátította magának a Sevilla – a sors furcsa fintora, hogy az El-specialista éppen akkor nem szállhat harcba története hetedik címéért, amikor hazai pályán szerepelhetne.

És bár minden tisztelet megérdemel az együttes, a Dnyipro (2015), a Benfica (2014), az Espanyol (2007) vagy éppen a Middlesbrough (2006) elleni párosításnál is elképzelhetőbb lett volna közönségcsalogatóbb finálé.

Ahogyan a 2010–2011-es szezon portugál házidöntőjénél, a Porto–Bragánál is, amelyet Radamel Falcao gólja döntött el, előbbi javára.

2009-ben a Sahtar Donyeck és a Werder Bremen szállt harcba a trófeáért, amelyet végül hosszabbítás után az ukrán alakulat hódított el, Jádson Rodrigues 97. percben esett találatának köszönhetően. 

Egy évvel korábban a mostani finalista Rangers már közel járt a dicsőséghez, akkor azonban a Zenit útját állta a skót csapatnak, 2–0-ra nyertek az oroszok.

Ami az esélyeket illeti, a fogadóirodáknál most sem a szigetországi klub a favorit, a Frankfurt sikerére nagyjából 2,3-szoros pénzt fizetnek a bukmékerek, szemben a Rangers 3-as oddsával.

Hogy végül melyik együttes ünnepelhet, az hamarosan kiderül: az Európa liga döntője 21.00 órakor kezdődik, és az M4 Sporton lesz látható.

(Borítókép: Maja Hitij / Getty Images Hungary)

Rovatok