Index Vakbarát Hírportál

Gulácsi Péter: Most néhány napig ünnepelni fogunk

2022. május 22., vasárnap 06:03

Domenico Tedesco, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője rendkívül büszke a csapatára, Gulácsi Péter pedig elárulta, a kupadöntőn aratott győzelem után néhány napig ünnepelni fognak.

Nem a várt forgatókönyv szerint alakult a szombat esti ceremónia a Német Kupa döntőjének lefújása után, hiszen egy fotós rosszul lett, összeesett, a pálya szélén kellett újraéleszteni. A hangosbeszélő a szurkolók türelmét kérte, és addig amíg a férfi állapotát végül nem stabilizálták, az ünneplés sem kezdődött el. Szerencsére tragédia nem történt, és bár kicsit megkésve, de kezdetét vehette a díjátadó.

„Nagyon jó meccset játszottunk, különösen a második félidőben, emberhátrányban. Még mindig nem fogtam fel, csodálatos érzés. A srácok nagyon kitettek magukért, csak dicsérni tudom őket ezért a csodálatos teljesítményért. A csapat teljesen egyben volt, meccs közben csak néhány dolgon kellett változtatnunk” – összegzett a döntő után Domenico Tedesco.

„Összességében egy kiváló szezont zártunk most le. Az első félidőben jól játszottunk, de hiába vezettünk, amikor emberelőnybe kerültünk, kicsit megijedtünk, több labdát vesztettünk. Lényeg a lényeg, az európai kupaporondon szerepelhetünk a következő idényben. A szurkolók hálásak, hiszen valóban, ez a csapat hihetetlen dolgokat művel” – fogalmazott Christian Streich, a Freiburg trénere.

Hihetetlen pillanat. Nagyon örülök, hogy sikerült. A csapatszellem, amit ma mutattunk, rendkívüli volt. Nehéz dolgunk volt, de mégis nyertünk. Soha nem felejtjük el ezt a napot. Ami biztos, hogy most néhány napig még ünneplünk

– mondta Gulácsi Péter, akinek egyébként hamarosan jelenése van (többi válogatott csapattársához hasonlóan) Telkiben, a nemzeti csapat összetartásán. 

„Nem tudok sok mindent mondani, kihagytam a büntetőt és ez is kellett ahhoz, hogy elbukjuk a döntőt. Nagyon fáj. Most még nagyon nehéz, remélem, két-három sör után valahogy el tudom felejteni” – értékelt csalódottan a freiburgiak csapatkapitánya, Christian Günter.

79. NÉMET KUPA
DÖNTŐ, Berlin, Olimpiai Stadion  (74 322 néző) V.: Stegemann 
SC Freiburg–RB Leipzig 1–1  (M. Eggestein 19., ill. Nkunku 76.)
Tizenegyesekkel: 2–4
Kiállítva: Halstenberg (57., Leipzig), Kampl (118. – pályán kívül, Leipzig)

(Borítókép: Martin Rose / Getty Images Hungary)

Rovatok