Index Vakbarát Hírportál

A Chelsea-ből pótolná a Liverpool az elvágyódó Manét – sajtóhír

2022. június 5., vasárnap 15:58

A Chelsea-ben futballozó Christian Pulisic szerződtetésével pótolná az elvágyódó Sadio Manét a Liverpool – írja a Bild. A német lap szerint az amerikai szélsőnek hiába szól 2024-ig a szerződése, elégedettlen a neki jutó játékidővel, ezért váltana a londoniaktól.

Arról már az Index hasábjain is beszámoltunk, hogy a Liverpool színeiben az elmúlt hat évben 269 tétmérkőzésen 120 gólt szerző Mané közel áll a búcsúhoz és jó eséllyel a Bayern Münchenben folytatja karrierjét.

A Bild úgy tudja, hogy Jürgen Klopp már ki is nézte azt a játékost, aki betölthetné a szenegáli támadó távozásával keletkező űrt a keretben: ő pedig Christian Pulisic. A 23 esztendős, mindkét szélen bevethető támadó 2019 nyara óta játszik a Chelsea-ben, 115-ször lépett eddig pályára a csapatban, összesen 25 gólt és 19 gólpasszt ért el ezeken.

Az előző idényben azonban közel sem volt fix a helye a londoniak kezdőjében, 22 bajnokin mindössze 1285 játékperc jutott neki. Állítólag emiatt kész lenne váltani, és azt a legkevésbé sem bánná, ha a Premier League-ben maradva, valamely riválishoz kerülne végül.

Érdemes megjegyezni azonban, hogy nemcsak a Chelsea menedzserein múlt, hogy nem játszhatott jóval többet az amerikai szélső eddig a csapatban: szerződtetése óta tízszer volt sérülés vagy koronavírus fertőzés miatt nem bevethető, ezek közül hétszer is tíz napnál hosszabb időre esett ki.

Nem véletlen, hogy a pletyka elsőként a német sajtóban kapott szárnyra, Pulisic korábban a Borussia Dortmund színeiben remek éveket töltött a Bundesligában, 2016 januárja és 2019 júniusa között 129 tétmeccsen szerepelt a csapatban. 

(Borítókép: Christian Pulisic és csapattársa, Mason Mount ünnepelnek a Chelsea Leeds United elleni bajnokiján. Fotó: Visionhaus/Getty Images)

Rovatok