Index Vakbarát Hírportál

Pénzügyi vita miatt Kanada nem állt ki Panama ellen

2022. június 6., hétfő 09:28

Pénzügyi vita miatt a kanadai labdarúgó-válogatott nem állt ki Panama ellen a Vancouverbe szervezett vasárnapi barátságos mérkőzésre – írja az MTI.

A játékosok március óta vitában állnak hazájuk szövetségével. Többek között saját és a női játékosok körülményeinek javítását szeretnék elérni. A világbajnoki szereplésért járó díjak 40 százalékát kérik, ezenkívül a nemzeti csapattal kapcsolatos utazási költségeik fedezését, a női válogatott játékosok számára hasonló bérezést, a női bajnokság fejlesztését, valamint követelik azt is, hogy a szövetség munkáját tegyék jobban átláthatóvá.

Levelükben azt írták, hogy a kanadai szövetség nem tiszteli csapatukat, veszélyezteti a színvonal emelését és a sportág hatékonyabb előmozdítására irányuló erőfeszítéseket. Hozzátették: remélik, az illetékesek határozott lépéseket tesznek az együttműködés érdekében, hogy csütörtökön a Curacao elleni barátságos mérkőzésen Vancouverben már pályára léphessenek. A játékosok egyben bocsánatot kértek a kanadai és a panamai szurkolóktól a találkozó törlése miatt.

Nick Bontis, a kanadai szövetség elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon csalódott a játékosok döntése miatt.

Tisztességes ajánlatot kaptak. A szövetség jóhiszeműen dolgozik a játékosokkal, hogy megtalálják a mindenki számára méltányos utat. Szeretnénk tényeken alapuló vitát folytatni a pénzügyi realitásokon belül maradva, amellyel a szövetségnek nap mint nap együtt kell élnie. Továbbra is készen állunk arra, hogy azonnal folytathassuk a munkát a játékosokkal a közös célunk érdekében, hogy Katarhoz közeledve a legjobb teljesítményt nyújtsák.

A kanadai válogatott – amely 1986 után jutott ki ismét a vb-re – már napok óta nem volt hajlandó edzeni, végül a vasárnapi felkészülési összecsapásra sem álltak ki. Kanada a vb-n Belgiummal, Marokkóval és Hollandiával találkozik a csoportkörben.

Rovatok