Index Vakbarát Hírportál

Del Piero: Fel kell kötnünk a gatyánkat a magyarok ellen

2022. június 16., csütörtök 06:02

Kétévnyi, a világjárvány okozta kényszerű kihagyás után ismét folytatódik a CIB Italia Focitábor Budapesten, június 20–24. között a Generali a Biztonságért Alapítvány partneri támogatásával. Idén főként hátrányos helyzetű települések iskoláinak tanulói vesznek részt az olasz toptrénerek edzésein, akik azért érkeznek Magyarországra, hogy felmérjék a kiskamasz magyar focisták képességeit, és a legfejlettebb módszerekkel oktassák őket a labdarúgás fortélyaira.

Az esemény sztárvendége Alessandro Del Piero, a Juventus és az olasz válogatott legendája az Indexnek többek között arról is beszélt, hogy mi a véleménye a modern kori labdarúgásban a klubhűségről.

„Ma már valóban nem könnyű olyan játékossal találkozni, aki mint én, vagy akár más olasz játékos, tulajdonképpen az egész pályafutását egyetlenegy klubnál tölti el és 15-20 évet húz le ugyanannál az egyesületnél. Ez ma már ritka példa, inkább a múltban volt jellemző” – fogalmazott lapunknak az olasz válogatottal 2006-ban világbajnokságot nyerő támadó.

„Azt azért nem mondanám, hogy nincs klubhűség, vagy hogy eltűnt volna a lojalitás a játékosokból. Egyszerűen azért, mert a labdarúgás is megváltozott és már nem ugyanaz, mint tíz, vagy akár harminc évvel ezelőtt” – folytatta a torinóiak legendája, aki 1993-tól 2012-ig volt a Juve játékosa.

„Sok-sok szempont átalakult, mások a gazdasági kihívások, más a szabályrendszer. Az a lényeg, hogy ez egy olyan sport, amely mindig megpróbál a jövő felé tekinteni, és nem gondolnám, hogy attól, mert egy játékos nem tölt el nagyon sok évet egy klubnál, kevésbé lenne lojális vagy hűséges ahhoz a csapathoz.

Azt tartom fontosnak – és ezt szeretném hangsúlyozni –, hogy ha valaki ott van egy adott klubnál, akkor abban az idényben tényleg tegyen meg mindent az együttes sikeréért. Ez az igazi lojalitás és klubhűség megnyilvánulása.

Az olyan hosszú szerelmi történetek, mint az enyém a Juventusszal, nyilván elég ritka és egyedülálló is. Természetesen ezeket a döntéseket meghoztam, voltak nehéz pillanatok is, de nem sírok vissza semmit. Tiszteletben tartom azoknak a döntését is, akik nem horgonyoznak le esetleg 20 éven keresztül egyetlenegy klubnál. A fontos, hogy akárhol játszik egy futballista, mindenhol profi játékos legyen minden szempontból” – mondta a „zebrákkal” 1996-ban Bajnokok Ligáját nyerő csatár.

Del Piero elismerően beszélt a magyar válogatottról, humorosan arról is szót ejtett, hogy a németek 5–2-es olaszok elleni győzelme után most minden bizonnyal Marco Rossi az egyetlen olasz, aki mosolyog.

„Az Európa-bajnokságon már lehetett látni, hogy Magyarország bontogatja a szárnyait. A kontinenstornán is kiváló benyomást tett a csapat, természetesen megnéztem az angolok elleni négygólos győzelem összefoglalóját, és nyugodtan kijelenthetem, hogy továbbra is megerősíti a nemzeti tizenegy és a szövetségi kapitány azt a munkát, amit az elmúlt években elkezdett és most is remekül végez. Mindenképp nagy gratuláció jár az egész magyar csapatnak azért az útért és azért a teljesítményért, amelyet bejár és amelyet végez, illetve Marco Rossinak. Fantasztikus mérkőzés volt, a magyar csapat egyre jobban teljesít, mi, olaszok, most kifejezetten bajba kerültünk, fel kell kötnünk a gatyánkat, ha a szeptemberi visszavágón jól szeretnénk szerepelni.”

A CIB Italia Focitábort negyedik alkalommal rendezik meg június 20 24. között Budapesten, ahol mintegy 120, 10 14 éves focistagyermek teheti próbára képességeit, megismerkedve a topfutball edzésmódszereivel. Az idei tábor újdonsága, hogy olyan települések iskoláinak tanulói vesznek részt rajta, amelyekben a gyerekek sportoláshoz való hozzájutása korlátozott. A CIB Bank és anyabankja, az Intesa Sanpaolo Csoport, valamint a Generali támogatásának köszönhetően a gyermekek számára költségmentes program három legtehetségesebb résztvevője meghívást kap egy olaszországi futballtáborba is, ahol a többi külföldi nyertessel edzhet majd tovább. Emellett a három fiatalt családtagjaik is elkísérhetik Olaszországba. A kiválasztottak többek között edzőmeccseket játszanak, meglátogatják a futballmúzeumot, és megtekinthetik egy Serie A-csapat mérkőzését is. A részt vevő gyerekeket – akik a főváros hetven kilométeres vonzáskörzetéből érkeznek – a Magyar Diáksport Szövetség segít kiválasztani.

(Borítókép:  Alessandro Del Piero . Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok