Index Vakbarát Hírportál

Megvan az NB I-es Kisvárda új vezetőedzője

2022. június 28., kedd 15:38

Török Lászlót nevezték ki kedden a Kisvárda Master Good labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A klub honlapjának beszámolója szerint az 52 éves szakember 2006-tól 2018-ig dolgozott Kecskeméten, ahol irányította az NB II-es, majd NB I-s csapatot vezetőedzőként, hét évig pedig az akadémia szakmai igazgatója volt. Az elmúlt fél évet Kisvárdán töltötte a helyi akadémián, ahol az U19-es csapatot vezette.

„Az U19-es csapat mellett az osztályozón az U17-esek munkájába is besegített, az utolsó meccseken már ő irányított, ezáltal még nagyobb rálátása van a teljes utánpótlásunkra, ami fontos, hiszen célunk és feladatunk is a fiatalok beépítése, és olyan futballisták kerültek most a felnőttek közé, akikkel ő már együtt dolgozott az elmúlt fél évben” – mondta Révész Attila sportigazgató.

„Az állandóságot a segítők, vagyis Erős Gábor és Gerliczki Máté jelenléte garantálja. Ezzel a lépéssel végképp elmondhatjuk, hogy a felnőtt szakmai stábunk minden tagja az akadémiánkról került ki, ami egyedülálló az országban.”

„Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szakmai alapelvek mentén kell haladnunk a napi munkában, csapatban dolgozunk, a végső döntéseket viszont nekem kell meghoznom.”

Meg kell felelnünk az úgynevezett fiatalszabálynak, ezért nagyon oda kell figyelnünk bizonyos játékpercekre, a fiatalok beépítésére, az ő egyéni képzésük és fejlesztésük is az egyik fő feladatom lesz. Ami jó volt, azt meg kell tartanunk, esetleg még jobbá kell tennünk

– fogalmazott Török László.

A Kisvárda Master Good az előző idényben története legjobb eredményét elérve második lett az OTP Bank Ligában, így a következő szezonban a Konferencia Liga selejtezőjében szerepelhet, ahol a második fordulóban a kazah Kajrat Almati lesz az ellenfele.

(Borítókép: https://kisvardafc.hu)

Rovatok