Index Vakbarát Hírportál

Taxizás után a vasutasoknál próbál szerencsét a magyar foci egyik utolsó fenegyereke

2022. június 29., szerda 13:44 | aznap frissítve

Két évet töltött futball nélkül, ebben a két évben pedig saját elmondása szerint jóval higgadtabb, türelmesebb ember lett Urbán Flórián. Az Újpest és a magyar labdarúgó-válogatott korábbi meghatározó alakja a BVSC-Zugló vezetőedzőjeként tér vissza a kispadra.

Az ember be sem fordult a Sport Bisztró oldalánál, máris gyerekzsivaj töltötte be a teret. „Hajrá, BVSC! Hajrá, BVSC!” – skandálták a szokásos szurkolói rigmusoknál egy-két szinttel magasabb, vékonyabb hangon.

Tizenegy óra három perc volt, talán négy, mire az ember leült az egyébként impozáns átalakulásban lévő, Szőnyi úti sporttelep szebb napokat is látott centerpályájának lelátójára. A széksorok oldalába nőtt fák és bokrok jelen formájukban aligha lennének összeegyeztethetőek magasabb szintű licencfeltételekkel, ám az Eger elleni barátságos meccsen ez a legkevésbé sem okozott gondot. Legalább akadt itt-ott árnyas, hűvös hely a nézőtéren, apró oázissal kecsegtetve a 35 Celsius-fok feletti hőségben.

S a BVSC ekkor már vezetett…

A cserejátékosok is egy-egy ilyen, árnyékban lévő részen csoportosultak, a kispadoknál így néhány stábtag és a két vezetőedző foglalt helyet. Bár ez egy kissé elnagyolt kijelentés. Dehogy ült a hazai padon, ez nem is passzolt volna a zuglói vezetőedző „profiljába”! Fehér, hátrahajtott siltű baseballsapkájában, csípőre tett kézzel, ám óriási hangerővel dirigált Urbán Flórián. „Ütközzetek...! Gyerünk, közelebb!” – hajtotta újdonsült csapatát az Újpest és a Volán egykori meghatározó alakja.  

A BVSC az előző idényben kilenc fordulóval a vége előtt még az NB III Nyugati csoportjának élén állt, s – a mezőny többi tagjához mérten – kifejezetten attraktív játékot játszott. A hajrára viszont valami nagyon szétesett, a végül 100 pontot gyűjtő Mosonmagyaróvár utcahosszal húzta be a bajnoki címet, ezzel pedig a 2022–2023-as NB II-es indulási jogot a vasutasok előtt. A zuglói vezetők úgy döntöttek, hiába a biztató jelek – mivel nem teljesítette az idény előtt kitűzött célt –, megválnak a feltörekvő edzői generációhoz tartozó Buzsáky Ákostól.

A játékosként 20-szoros válogatott középpályást egy 40-szeres válogatott váltotta a kispadon. A párhuzam azonban itt véget is ér. Buzsákyval ellentétben Urbán Flórián 53 évesen nemhogy edzői karrierje elején jár, jó eséllyel inkább az utolsó nagy lehetőségét kapta a sorstól – Kisteleki István szakmai igazgatótól és Szatmáry Kristóf klubelnöktől –, hogy valami emlékezeteset alkosson a profi labdarúgás közelében.

A drukkerek emlékezetében csupa szív, mégis megosztó játékosként élő, karakteres ki- és elszólásai mellett megannyi elregélt és legalább annyi, ma már a feledés jótékony homályába vetülő stiklijéről híres Urbán vezetőedzői karrierje kifejezetten jól indult. Az NB I-ben véletlenül sem nagykutyának számító REAC-cal emlékezetes csatákat vívott, 2005-ben például az Üllői úton 2–0-ra verve a Ferencvárost.

Aztán Pápán és a Vasasnál már kevésbé alakultak jól a dolgai. Az elmúlt tíz évben a – teljesség igénye nélkül – a Vecsésnél, Veresegyházán, Csornán és Dunakeszin edzősködött, többnyire félamatőr-amatőr szinten. S sajtóhírekből azt is tudjuk, nem egyszer alkalmi taxisként találkozhatott vele az utca embere Budapesten járva-kelve.

„Az utóbbi időben kicsit eltávolodtam a labdarúgástól – vallotta meg a felkészülési mérkőzést követő, ünnepélyes szerződéskötéskor Urbán. – István (Kisteleki, aki Újpesten anno edzője is volt – a szerk.) keresett meg, és rövid idő alatt eldöntöttem, hogy nekivágok a kihívásnak. Azért az utóbbi időben is követtem a magyar focit, voltam is kint az előző idényben BVSC-meccsen. Szeretnénk elérni a klub által megfogalmazott célokat, és ígérem, meg is teszünk majd ezért mindent. A nagy szavak helyett a munkában hiszek” – fogalmazott.

„A célokon nem változtatunk – vette át a szót a Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke, Kisteleki István. – Annak ellenére sem, hogy változott a kiírás, nehezebb dolgunk lesz, mert bajnokként osztályozót is kell vívnunk. Flórival dolgoztunk együtt, azt tapasztaltam, az a típus, aki a győzelemért, a csapatért, az egyesületéért mindent megtesz. Szeretnénk a segítségével visszahozni azt a régi BVSC-t, azt a rendkívül jó közösséget, amely jellemezte ezt a klubot, amikor igazán eredményes tudott lenni. Vele emellett szakmailag is megfelelő munkát végezhetnek a játékosok.” A szakosztályvezető hozzátette, saját nevelésű fiatalok mellett még néhány, magasabb szinten is megfelelő tapasztalattal rendelkező játékossal igyekeznek megerősíteni a keretet. 

Erősítésre szükség is lehet, mivel a 2021–2022-es idényben 41 gólig jutó Kokenszky Norbert a kölcsönjáték után visszatért anyaklubjához, a III. Kerületi TVE-hez. 

„Nagy idők nagy meccseivel láthattam még Flóriánt a pályán. Hisszük, hogy a tapasztalataival, valamint a szakmai hátteret biztosító Kisteleki István tudásával minden adott ahhoz, hogy a játékosaink a célokra koncentrálhassanak. Két éve ostromoljuk az NB II-t, új kapitánnyal, de változatlan céllal megyünk neki az új idénynek is” – jelentette ki Szatmáry Kristóf a sorozatban kétszer is NB III-as ezüstérmet nyert BVSC elnökeként. Hozzátette, a centerpálya húzódó felújításának szempontjából sem mellékes, hogy harmad- vagy másodosztályú klubként lobbiznak támogatásért az önkormányzatnál és a magyar államnál. 

S hogy miként látja önmagát a kétéves kihagyás után visszatérő Urbán Flórián? 

„Sokszor gondolkodom azon, miket műveltem régen. Az ember öregszik és így változik, hiszem, hogy nem is picit bölcsebb lettem. A habitusom annyiban nem változott, gyűlölök veszíteni, de összességében nyugodtabb, higgadtabb vagyok, ez talán a játékosok felé jó hír. Korábban mindenkit meg akartam változtatni, olyan személyiségeket akartam a csapataimban csakis, mint én voltam, ez pedig nem feltétlenül volt szerencsés” – felelte a szakvezető, majd hivatalosan is alákanyarította a nevét a BVSC-Zuglóval kötött vezetőedzői szerződésen. 

A megállapodás három plusz egy évet ölel fel, és különböző eredmények teljesülése esetén évadról évadra automatikusan meghosszabbodik. Az első feltétel a 2022–2023-as bajnoki cím, függetlenül az osztályozó eredményétől, a második, 2024 nyarára az NB II-es tagság megszerzése és/vagy biztosítása, a harmadik pedig, hogy 2025-ben a másodosztály bennmaradó helyén tud-e végezni Urbán Flórián legénysége. 

A tréner egyébként 1–1-es döntetlennel mutatkozott be a vasutas kispadján: Kelemen Patrik korai góljára a hajrában válaszolt a következő idényt szintén a harmadosztályban kezdő Eger. Igaz, a második félidőből túl sok szakmai következtetést kár lenne levonni, mindkét csapatnál a cseresor, a BVSC-ben többnyire 2003 után született saját nevelésű fiatalok játszottak. 

(Borítókép: BVSC)

Rovatok