Index Vakbarát Hírportál

Olyat tett, amire senki sem volt képes – 58 évesen elvitte a rák

2022. július 3., vasárnap 17:31

A rákkal vívott rövid küzdelem után 58 évesen meghalt a Rangers és a skót labdarúgó-válogatott korábbi kapusa, Andy Goram – számolt be róla a BBC.

A 43-szoros válogatott futballista négyszer hazája krikettegyüttesét is erősítette, ő az egyetlen skót, aki mindkét sportágban eljutott erre a szintre.

A Rangersszel öt bajnoki címet, három kupát és két Ligakupát nyert, a 2000–2001-es idényben pedig kölcsönben a Manchester United játékosa is volt, így angol PL-győztesnek is vallhatja magát.

Legutóbb a nyugat-skóciai futball-ligában szereplő Cambuslang Rangers kapusedzőjeként ténykedett – tette hozzá a BBC.

Goramről áprilisban derült ki, hogy nyelőcsőrákot diagnosztizáltak nála (a nyelőcső a táplálékot a torokból a gyomorba szállítja). Nagyjából fél évet jósoltak neki az orvosok.

A kemoterápiát visszautasította, mivel az csak három hónappal hosszabbíthatta volna meg az életét.

A közösségi médiában rengetegen vettek búcsút a korábbi játékostól, akit egy 2001-es szavazáson a Rangers történelme legjobb kapusának választottak meg.

(Borítókép: Paul Marriott/EMPICS via Getty Images)

Rovatok