Index Vakbarát Hírportál

Korlátozza a Slovan a fradisták jegyvásárlását a pozsonyi BL-meccsre

2022. július 14., csütörtök 13:47

A Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőkörének második fordulójában a Slovan Bratislavával csap majd össze, a pozsonyi klub pedig a párharc kialakulását követően már szigorú intézkedéseket hozott a jegyvásárlással kapcsolatban.

A klub honlapján megjelent mai közleményt megelőzően az ÚJ Szó információi szerint állítólag már szerdán este e-mailben értesítették a szurkolókat, hogy csak Slovan-érzelmű drukkerek ülhessenek a hazai szektorokban.

A BL-selejtező második fordulójában a pozsonyi visszavágó július 27-én, szerdán 20.30-kor kezdődik majd – a budapesti összecsapást július 20-án 20 órától rendezik a Groupama Arénában –, a közleményben leírtak szerint pedig hatalmas érdeklődés övezi a szlovákiai találkozót. 

A Slovan kiemelt figyelmet fordít a biztonságra, nem szeretné ugyanis, ha megismétlődne az 1992-es eset, amikor rengeteg Fradi-drukker volt a hazai nézők számára fenntartott szektorokban, akik ellen a helyi rendezők és rendőrök agresszívan és erőszakosan léptek fel.

A tájékoztatás szerint a pozsonyi mérkőzésre csak a bérletesek, valamint az előző selejtezőkörben a Dinamo Batumi elleni hazai meccsre kilátogató szurkolók igényelhetnek belépőt, illetve azok, akik a közelmúltban elektronikusan vásároltak jegyet a Slovan találkozóira.

Ezzel azokat a felvidéki magyar drukkereket akarják kiszűrni, akik a budapesti zöld-fehér alakulatnak szurkolnának a hazai szektorokból.

A Bajnokok Ligája első körében a Ferencváros a kazah Tobolt, míg az ex-Fradista Holman Dávidot is a soraiban tudó Slovan a grúz Dinamo Batumit búcsúztatta.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok