Először adott interjút új csapata, az FC Barcelona hivatalos szerelésében Robert Lewandowski, aki megérkezett Miamiba, és csatlakozik az egyesült államokbeli túrán tartózkodó együtteshez – adta hírül az MTI.
A 33 éves csatárra hétfőn még az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálat vár, azt követően viszont a tervek szerint hivatalosan is bemutatják.
Mindig is komoly céljaim voltak, mert mindig nyerni akarok, ezzel a csapattal, ilyen sok jó képességű és nagyszerű játékossal a keretben pedig sokat elérhetünk a következő idényben
– foglalta össze gondolatait a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél 2020-ban és 2021-ben is az év játékosának választott lengyel támadó.
Lewandowski eddigi klubja, a Bayern München és a Barca szombaton egyezett meg a sztárcsatár átigazolásáról, és a Bild című német napilap értesülései szerint a futballistáért 45 millió eurót (csaknem 18,5 milliárd forint), plusz ötmillió euró (mintegy kétmilliárd forint) bónuszt fizetnek a katalánok. Lewandowski sajtóértesülések szerint 2026-ig kötelezi el magát a Barcelonához.
Az elmúlt napok nagyon hosszúak voltak, de megszületett a megállapodás, így már koncentrálhatok életem következő szakaszára és kihívására
– mondta a lengyel játékos. Hozzátette, mindig is szeretett volna a spanyol bajnokságban, egy nagy csapatban futballozni, Xavi Hernández vezetőedzővel pedig már egyeztetett is.
Jó kezekben van nála a klub, egy pillanatig sem volt nehéz a Barcelona mellett döntenem. Xavira csodálatos jövő vár edzőként ennél a csapatnál, én pedig részese szeretnék lenni ennek
– nyilatkozta Lewandowski.
A csatár már hónapokkal ezelőtt többször jelezte, hogy távozni szeretne a német bajnoktól, de az egyesület vezetősége korábban kijelentette, hogy nem eladó.
A Bundesliga hétszeres gólkirálya 2014 nyarán, a Borussia Dortmundtól érkezett a Bayern Münchenhez, amellyel azóta minden évben bajnokságot nyert. Egyszer a Bajnokok Ligájában, háromszor pedig a Német Kupában ünnepelhetett a csapattársaival, és számos gólrekordot megdöntött.
Ezek közül talán a legemlékezetesebb, hogy a 2020/21-es idényben 41 találatot elérve megjavította Gerd Müller megdönthetetlennek hitt, csaknem fél évszázados Bundesliga-csúcsát.