Index Vakbarát Hírportál

Törökországban folytatja a 13-szoros magyar válogatott labdarúgó

2022. augusztus 2., kedd 08:35

Varga Kevin 13-szoros válogatott labdarúgó a török élvonalbeli Hatayspor csapatához szerződött hétfőn. A klub honlapja szerint a 26 éves szélső megállapodása két idényre szól.

Varga két évvel ezelőtt igazolt Debrecenből a szintén török Kasimpasához, amelynek színeiben 55 mérkőzést játszott és hat gólt szerzett. Idén tavasszal kölcsönben a svájci Young Boys együttesében futballozott, de csak hat mérkőzésen lépett pályára.

A játékos a közelmúltban szerződést bontott a Kasimpasával, miután a klub tartozott neki.

A Hatayspor az előző idényben a húszcsapatos török élvonal 12. helyén végzett.

Az M1 aktuális csatornán Varga elmondta, új csapata nem ismeretlen számára, hiszen játszott ellen két mérkőzést a Kasimpasával. Hozzátette, kedvesen fogadták, és bízik benne, hogy nagyon jó időszakot tölt majd a klubnál.

Mint kifejtette, Törökországban már ismerik, ezért számított rá, hogy lesz megkeresése a Süper Ligből. Szertett volna egy ilyen jellegű csapatot találni, erős bajnokságban, külföldön maradni.

Úgy gondolom, itt újra rendszeresen játszhatok majd, minden nap ezért fogok dolgozni

– nyilatkozta.

Varga elárulta, csalódott volt, amiért idén nyáron nem szerepelhetett a válogatottban, ezért is akart legalább olyan erős együttesbe igazolni, mint a Kasimpasa volt. Mivel jó kapcsolatot ápol Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, tisztában van a válogatási elveivel, és nagyon jól tudja, mi az, amit az olasz edző fontosnak tart.

Remélem, továbbra is számolni fog velem, de ez még a jövő kérdése, először a klubcsapatomban kell teljesítenem

– vélekedett.

A 19 csapatos török bajnokság ezen a hétvégén kezdődik, de az első fordulóban éppen a Hatayspor lesz szabadnapos.

MTI

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok