Index Vakbarát Hírportál

Három-négyszáz halálos fenyegetést kapott a Crystal Palace védője a Liverpool elleni döntetlen után

2022. augusztus 16., kedd 17:09

Százával kapja a halálos fenyegetéseket Joachim Andersen, miután a hétfő esti Liverpool–Crystal Palace 1–1-es mérkőzésen lefejelte őt Darwin Núñez, amiért kiállították a hazaiak támadóját.

Állítása szerint három-négyszáz halálos fenyegetést kapott neki magának és a családjának címezve a Crystal Palace védője, Joachim Andersen, miután hétfő este lefejelte őt Darwin Núñez, a Liverpool frissen igazolt támadója, aki piros lapot kapott az akcióért. A páros végig egymást piszkálta, de a Premier League-újonc Núñez a végletekig felhúzta magát a vendégek védőjén, és lefejelte Andersent.

A mérkőzés első fél órájában vezetést szerzett a Crystal Palace, az első félidő után 0–1-es állással mentek pihenőre a felek. A hátrányban való futballozás nemcsak a Liverpool szurkolóit, hanem a játékosait is idegesítette, hiszen a világ egyik legjobb együtteséről van szó, a Crystal Palace pedig csak 12. lett tavaly a PL-ben – ráadásul a Liverpool a szezonnyitón a másodosztályból feljutó Fulham ellen is csak egy döntetlent tudott összehozni. Bár Núñez kiállítása után egyenlíteni tudott a Liverpool, a döntetlen is elkeserítette a szurkolókat, akik frusztrációjukat Joachim Andersen privát üzenetekben élték ki, aki nem volt rest néhányat megosztani közülük. 

Vagy három-négyszáz halálos fenyegetést kaptam éjjel. Megértem, hogy valaki nagyon szurkol egy csapatnak, de némi tisztelet azért szorulhatna az emberbe. Remélem, az Instagram és a Premier League kezd ezzel valamit

 – idézi Andersent a Guardian.

Darwin Núñez kiállítása és hárommeccses eltiltása komoly kihívás elé állítja Jürgen Kloppot, a Liverpool edzőjét. Csatárok terén amúgy sincs eleresztve a csapat, ráadásul Roberto Firmino és Diogo Jota sérült. 

(Borítókép: Joachim Andersen [b] és Darwin Núñez [j] a Liverpool–Crystal Palace-mérkőzésen. Fotó: Robbie Jay Barratt / Getty Images)

Rovatok