Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas összegért igazolt szupertehetséget a Chelsea

2022. augusztus 19., péntek 15:41

Az angol élvonalbeli Chelsea hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette a mindössze 19 éves Cesare Casadeit az Internazionale csapatától.

Az olasz utánpótlás-válogatott tehetség a jövő egyik legígéretesebb játékosaként van számon tartva a nemzetközi futballban, ezért sem véletlen, hogy 15 millió eurót fizetett érte a londoni klub, ami különböző kritériumok teljesülése esetén még további ötmillió euróval gyarapodhat. 

Casadei még négy évvel ezelőtt csatlakozott az Internazionale utánpótlásához, ahol az ifjúsági bajnokság legjobb játékosának választották. A nemzeti csapatoknál is végigjárta a ranglétrát, például elődöntőig jutott az olasz válogatottal az idei U19-es Európa-bajnokságon. 

A fiatal középpályás még nem a felnőttcsapatnál, hanem először az U21-es együttesnél fog lehetőséget kapni, de fejlődését folyamatosan figyelemmel követi Thomas Tuchel csapata is. A londoniak utánpótlásedzője, Neil Bath reményei szerint rövid időn belül annyit fog fejlődni Casadei, hogy már az első csapatnál is lehet majd számítani rá – írja a SkySports.

Casadei hatéves szerződést írt alá a londoni csapattal.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok