Index Vakbarát Hírportál

Szalai Attila és Gyurcsó Ádám csapata is előnybe került a nemzetközi kupaporondon

2022. augusztus 19., péntek 08:27

A Gyurcsó Ádámot foglalkoztató AEK Larnaca és a Szalai Attilát soraiban tudó Fenerbahce is vendégként nyert az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában, a párharc csütörtöki, első felvonásán.

A ciprusi együttes – amelyben Gyurcsó 86 percet játszott kezdőként – az ukrán Dnyipro vendégeként Kassán győzött 2–1-re.

A török gárdában Szalai Attila kezdőként kapott helyet a hajrában emberhátrányban futballozó Austria Wien ellen 2–0-ra megnyert találkozón.

Lang Ádám nem volt ott a ciprusi Omonia Nicosia keretében, amely nélküle is 2–0-ra diadalmaskodott a belga Gent otthonában.

Kerkez Milos csapata, a holland AZ Alkmaar 4–0-ra legyőzte a Gil Vicentét. A hazaiak első gólját a 18 éves magyar légiós készítette elő, aki a 43. percben sárga lapot kapott, a 72. percben pedig lecserélték. Az Alkmaar a 77. percig még csak 1–0-ra vezetett, aztán a hajrában megnyugtatónak tűnő előnyre tett szert.

A Hajduk már a második percben vezetéshez jutott, de a Villarreal fordított, a szünetre pedig háromgólos előnybe került. Lovrencsics Gergő a 70. percben állt be a vendégcsapatba, amely a hajrában csökkentette hátrányát.

A Slovan Bratislava a 89. percben esett találattal 1–0-ra kikapott a bosnyák Zrinjski Mostar otthonában. A szlovák együttesben – amely a 69. perctől emberhátrányban játszott – nem volt keretben Holman Dávid.

A visszavágókat jövő héten rendezik. A párharcok győztesei az Európa-liga, a vesztesei a Konferencia-liga főtábláján szerepelhetnek ősszel. Az El-döntőt május 31-én a Puskás Arénában rendezik.

MTI

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok