Index Vakbarát Hírportál

Ma kiderül, milyen meccsek szegeznek minket a tévé elé a csúcsfutball játszóterén

2022. augusztus 25., csütörtök 09:55

Szerdán este véglegessé vált a Bajnokok Ligája főtáblájának 32-es mezőnye: utolsóként a Glasgow Rangers, a Dinamo Zagreb és a Köbenhavn vívta ki a csoportkörbe jutást. Csütörtökön kora este a döntő helyszínéül szolgáló Isztambulban a sorsolást is megejtik, így hamarosan kiderül, milyen mérkőzések szegeznek majd minket a képernyők elé a nemzetközi csúcsfutball játszóterén!

Mielőtt azonban a kalapbeosztást áttekintenénk, összeszedtünk néhány érdekességet. Négy város ad két csapatot a legjobbak közé: Londont a Chelsea és a Tottenham, Milánót az Inter és az AC Milan, Glasgow-t a Rangers és a Celtic, Madridot pedig az Atlético és a címvédő Real képviseli.

Közülük a legnagyobb meglepetés egyértelműen a Rangers főtáblára jutása: 

akik 12 év után lesznek érdekeltek újra a csoportkörben.

Annak fényében viszont talán nem meglepő a skótok sikere, hogy az előző szezonban Európa-liga-döntőt vívhattak. Az pedig szintén említést érdemel, hogy a tavalyi rájátszásban az FF Malmö ejtette ki őket, méghozzá annak az Antonio Colaknak a duplájával, aki a szerda esti, PSV Eindhoven elleni összecsapást eldöntötte a góljával – immáron a glasgow-iak támadójaként…

A Ferencvárost kiejtő Qarabag óriási egyéni hibák után kapott ki a Victoria Plzentől 21-re, így végül a csehek örülhettek, akik történetük során negyedszer jutottak a BL csoportkörébe. A Budapesttől nagyjából hatórányi autóútra fekvő város így remek célpontja lehet azon honfitársainknak, akik esetleg azt tervezik, hogy ellátogatnak a legrangosabb európai kupasorozat egyik összecsapására.

Ennél is közelebb lesz viszont a horvát főváros, hiszen a Dinamo Zagreb a Bodö/Glimt testén keresztül jutott a legjobb 32 közé, a Maccabi Haifa pedig a 2009/2010-es évad után szerepelhet újra a legjobbak között, méghozzá egy nem akármilyen öngólnak köszönhetően, amelyet a Crvena zvezda támadója, Milan Pavkov vétett a visszavágó 90. percében… (A találat 08:20-tól látható.)

Az orosz–ukrán konfliktus miatt a Sahtar Donyeck „albérletben”, a lengyelországi Varsóban lesz kénytelen lejátszani a meccseit, Oroszország csapataira pedig továbbra is érvényben vannak az UEFA szankciói, így nem indulhatnak az Európai Labdarúgó-szövetség égisze alá tartozó kupákban.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is lesznek olyan magyar futballisták, akikért szurkolhatunk, mindannyian az RB Leipziget erősítik: 

a Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt foglalkoztató német együttes a második kalapból várja a csoportkör sorsolását.

És akkor jöjjön a kalapbeosztás, az alábbi alakulatok izgulhatnak majd 18 órától.

A Bajnokok Ligája főtáblájának 32 csapatos mezőnye:

1. kalap:
Real Madrid (spanyol), Eintracht Frankfurt (német), Manchester City (angol), AC Milan (olasz), Bayern München (német), Paris Saint-Germain (francia), FC Porto (portugál), AFC Ajax (holland)

2. kalap:
Liverpool FC (angol), Chelsea (angol), FC Barcelona (spanyol), Juventus (olasz), Atlético Madrid (spanyol), Sevilla (spanyol), RB Leipzig (német), Tottenham Hotspur (angol)

3. kalap:
Borussia Dortmund (német), Red Bull Salzburg (osztrák), Sahtar Donyeck (ukrán), Internazionale (olasz), SSC Napoli (olasz), Benfica (portugál), Sporting CP (portugál), Bayer Leverkusen (német)

4. kalap:
Olympique Marseille (francia), Club Brugge (belga), Celtic FC (skót), Viktoria Plzen (cseh), Maccabi Haifa (izraeli), FC Köbenhavn (dán), Rangers FC (skót), Dinamo Zagreb (horvát)

Ami a szabályokat illeti, a csoportkörben továbbra sem szerepelhetnek egy négyesben azonos nemzetű együttesek. Érdekesség, hogy a második kalap minimum olyan erősségű, mint az első – talán még erősebb is –, ennek prózai oka van: a topligák bajnokai élvezhetik azt a privilégiumot, hogy az elsőbe kerültek, valamint az Európa-liga címvédője, jelen esetben az Eintracht Frankfurt. Ezt követően a klubok európai kupaszereplése alapján számított UEFA-együttható rangsorolt.

Játékos kedvű olvasóinknak bátran ajánljuk az alábbi szimulátort, ide kattintva elkészíthetik a csoportbeosztásokat, ha nem tudnák kivárni a délutáni kezdést.

Minden évben van legalább egy halálcsoportnak nevezett kvartett, ha pedig Fortuna vicces kedvében lesz, akár ilyen négyesek is kialakulhatnak, amelyre alighanem mindenki elégedetten csettintene:

A Real és a City adott esetben a PSG-vel is behelyettesíthető, nem kell tehát attól tartanunk, hogy óriási rangadók nélkül maradunk az ősszel. De általában egy – csúnya jelzővel élve – „futottak még” kvartett is elkerülhetetlen, ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor például egy Frankfurt, Sevilla, Sahtar, Maccabi Haifa négyes egyik párharcáért sem emelkedne meg a pulzusunk…

Játszadozni és találgatni tehát 18 óráig van idő, utána már élesben mennek a dolgok, az Indexen pedig természetesen összefoglalót olvashatnak majd a sorsolásról.

(Borítókép: Eurasia Sport Images / Getty Images Hungary)

Rovatok