Index Vakbarát Hírportál

A Pakssal sem bírt, továbbra is nyeretlen az Újpest az NB I-ben

2022. augusztus 26., péntek 21:59

A Paksi FC 3–2-re nyert a tabella utolsó helyén álló, a 2022–2023-as idényben még nyeretlen Újpest otthonában az NB I 5. fordulójában.

Az Újpest mumusának számító paksi együttes – az előző idényben például a Magyar Kupa elődöntőjében nyert nagyon simán a zöld-fehér csapat a lila-fehérrel szemben – már a 7. percben megszerezte a vezetést a Megyeri úton. A tavaszi kupameccsen is főszereplővé előlépő volt újpesti, Windecker József vette be Banai Dávid kapuját (0–1). A folytatásban a házigazda többet birtokolta a labdát, és a helyzetekkel sem maradt adós, az egyenlítés azonban nem jött össze a szünetig.

Fordulás után szinte a semmiből megduplázta előnyét a vendégcsapat, egy, a videobíró segítségével megítélt tizenegyest értékesített az NB I góllövőlistáját három forduló után vezető Varga Barnabás. A 28 éves csatár alighanem szeret a fővárosba járni: két hete a Budapest Honvéd otthonában szerzett mesterhármast. A 66. percben egy újabb újpesti védelmi hibát követően hárommal is ellépett a Paks, ezzel pedig eldőlni látszott a találkozó (0–3).

Csakhogy a lilák a 66. percben egy szöglet után Abdoulaye Diaby fejesével előbb két gólra, majd tíz perccel később egy újabb fejessel, a csapatban ezen az estén debütáló, a belga élvonalból kölcsönvett Fernand Gouré révén egy találatra zárkóztak fel (2–3).

A 93. percben Gouré centikre járt attól, hogy a duplázás is sikerüljön a debütálómeccsén, ám a kapufáról kiperdült a lövése...

A Paks négy bajnokit követően is veretlen az új idényben – két győzelem, két döntetlen, így pedig nyolc pont szerepel a zöldek neve mellett –, míg az Újpest négy lejátszott meccséből egyet sem tudott megnyerni, két döntetlen után másodszor kapott ki a 2022–2023-as NB I-es kiírásban.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
Újpest FC–Paksi FC 2–3 (A. Diaby 66., Gouré 76., ill. Windecker 7., Varga B. 51. – 11-es, Papp K. 56.)

Rovatok