Index Vakbarát Hírportál

Árulkodó jel, megvan, ki ellen búcsúzhat Dzsudzsák Balázs a válogatottól

2022. szeptember 1., csütörtök 13:08

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján számolt be a hírről, miszerint Marco Rossi együttese november 17-én Luxemburgban lép pályára felkészülési mérkőzésen, majd 20-án Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy novemberben két felkészülési mérkőzésen lép pályára a magyar válogatott, azonban immár az ellenfelek kilétére is fény derült. Közvetlenül a labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt Szalai Ádámék Luxemburg legjobbjaival mérkőznek meg, majd jöhet három nappal később a hazai mérkőzés Görögország ellen. 

Érdekesség és egyben árulkodó jel lehet az ellenfélválasztás is, főleg azok után, hogy lapunk úgy értesült, 

a magyar válogatott tervei szerint Dzsudzsák Balázs a novemberi, hazai mérkőzésen szerepelhet utoljára a válogatottban, és állíthat be új válogatottsági rekordot.

A görög válogatott azért lehet különleges, mert Dzsudzsák éppen a görögök elleni mérkőzésen lépett először pályára címeres mezben, egészen pontosan 2007. június másodikán, Várhidi Péter szövetségi kapitánysága alatt. Így keretbe foglalná válogatottságát a jelenleg Debrecenben futballozó játékos. 

A 35 esztendős szélső összesen 108 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, mialatt 21 gólt szerzett.

Jelenleg megosztva tartja a válogatottsági rekordot Király Gáborral, aki szintén 108-szor védte a nemzeti tizenegy kapuját.

Dzsudzsák pályafutása még Debrecenben kezdődött, ahonnan a PSV Eindhovenhez igazolt, majd játszott az orosz Anzsi Mahacskala és Dinamo Moszkva csapatában is. Megjárta később Törökországot is, ahonnan az Egyesült Arab Emírségek felé vezetett tovább karrierje, végül 2020 szeptemberében tért vissza Debrecenbe, ahol a mai napig futballozik. 

Nem ismeretlen terep számunkra egyik válogatott sem

Luxemburg jelenleg a Nemzetek Ligája C divíziójában Törökország mögött a második helyen áll csoportjában. Legutóbb 2017. november 9-én mérkőzött meg a magyar válogatott a luxemburgival, és akkor 2–1-es vereséget szenvedett. A novemberi meccs lesz a 12. Luxemburg ellen, amelyet – az említett, öt évvel ezelőtti találkozót leszámítva – mindig legyőzött a magyar válogatott.

A szintén NL C-divíziós – és ott csoportelső – görögökkel legutóbb már Marco Rossi vezetésével találkozott a magyar válogatott, amely 2018. szeptember 11-én, hazai pályán 2–1-re győzött, október 12-én pedig idegenben 1–0-ra kikapott. A két válogatott eddig 21 alkalommal csapott össze egymással, öt magyar győzelem, hat döntetlen és tíz görög siker született.

Minden évben kevés időt tud együtt tölteni a csapat, mivel roppant sűrű a klubcsapatok programja itthon és külföldön egyaránt, ezért minden egyes együtt töltött plusz nap kiemelt jelentőséggel bír. Ebből a szempontból is fontos lesz a novemberi összetartás, illetve kitűnő esélyt nyújt arra is, hogy lehetőséget adjunk azoknak a fiataloknak, akik egy ideje már kopogtatnak a férfi A-válogatott ajtaján, és amennyiben továbbra is megfelelően dolgoznak és teljesítenek, hamarosan rendszeres kerettagok lehetnek. Szeretnénk lemérni, hogy mire képesek és hol tartanak nemzetközi szinten a felnőtt válogatottak mezőnyében

– mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi.

De mindezek előtt kettő kulcsfontosságú mérkőzés vár Marco Rossi együttesére a Nemzetek Ligájában, előbb szeptember 23-án Németországban, majd szeptember 26-án az olasz válogatottat fogadja a Puskás Arénában. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok