A Ferencváros történelmi, az Újpest Megyeri úti otthonában korábban sosem látott 6–0-s győzelmet ért el a labdarúgó NB I 2022–2023-as kiírásának 7. fordulójában. A meccs után – miközben a zöld-fehérek önfeledten ünnepeltek a túlvégen – rendőrsorfalnak kellett megvédenie a hazai játékosokat saját szurkolóik haragjától.
Az európai klubfutball egyik legnagyobb klasszikusa! – így vezette fel a Megyeri úti műsorközlő a 236. (egyes számítások szerint a 233.) derbit, az Újpest és a Ferencváros összecsapását. Az állítást alátámasztandó a brit Daily Mail korábbi összeállítását hivatkozta, amely a kontinens 21. legjelentősebb párharcaként jellemezte a küzdelmet.
Tény, a csata az elmúlt évtizedben jelentősen egyoldalú volt, a zöld-fehérek sorozatban tíz megnyert bajnokinál jártak kezdés előtt, összességében pedig egészen elképesztőnek tűnő, 19 meccses veretlenségi sorozatot építettek fel a lilákkal szemben. Az Újpest legutóbb 2015 decemberében tudott derbit nyerni, hazai körülmények között pedig még régebben, 2014 szeptemberében jött össze egy 2–1-es siker.
Hogy milyen régen?
Az akkori kezdőkből a IV. kerületi keretben egyedül a győztes gólt szerző Simon Krisztián maradt meg, míg az FTC mostani és akkori tizenegyéből a kapusposzt – azaz Dibusz Dénes személye – mutatott egyezést. Az akkori keretértéket lila-fehér oldalon 10,2, a zöld-fehéreknél kereken 10 millió euróra becsülte a sokak által mértékadónak tartott Transfermarkt, a mostaniakat 7,53, illetve 41,4 millióra. Azaz anyagi lehetőségeiket illetően alaposan kinyílt az olló a két klub között, hogy csak a klubelnökökkel jellemezzük az időszakot – a Ferencvárost működtető cég mögött ugyanis nehéz egyetlen többségi tulajdonost visszafejteni, szemben a belga kézben összpontosuló Újpestet versenyeztető kft.-vel a Roderick Duchatelet-, illetve Kubatov Gábor-érában.
Bár a keretérték nem minden – ahogyan arra az újpesti műsorközlő fel is hívta a figyelmet, kissé pikírt módon felemlegetve a kezdés előtt az FTC és a Quarabag Bajnokok Ligája-selejtezős párharcát –, az előzetes erőviszonyokról csak-csak festett valamit a két számadat. Ahogyan az is, hogy az Újpest öt meccs után nyeretlenül a tabella utolsó helyéről, az erre a meccsre fekete-zöld mezt húzó rivális négy találkozón négy sikerrel a második pozícióból várhatta a kezdő sípszót.
Ha már a magyar labdarúgás klasszikusáról van szó, érdemes megjegyezni – s itt most a kettős állampolgárságok miatt szándékosan fogalmazunk óvatosan –, a két csapatban összesen három, Magyarországon született futballista kapott lehetőséget kezdőként. Így talán a pályára futó játékosok részéről még bocsánatos bűn is lett volna, hogyha egyikük-másikuk nem ismeri fel a Megyeri úton hagyománynak számító, meccs előtt felcsendült Himnuszt, csakhogy azt valami banális félreértés folytán, netán az egyébként igencsak recsegős-ropogós újpesti stadionhangosítás hibájának köszönhetően az FTC-tábor énekelte, szurkolta végig. Nem, nem épp Kölcsey Ferenc sorait ordítva a világba.
Az Újpest kispadján ülő Milos Krusics az első számú kapus, Banai Dávid hiányában a...
Pajovics – Kastrati, Kuusk, A. Diaby, Antonov – Pauljevics, Csongvai, Boumal, Onovo – Ljuljics, Tallo,
míg az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a...
Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic, Civic – Laidouni, Vécsei – Zachariassen, Xavier, A. Traoré – Boli
tizenegynek szavazott bizalmat.
A kezdés előtt beléptetésre váró Újpest-szurkolók többsége igyekezett az elmúlt évtized pocsék élményei ellenére is – volt, hogy a Fradi négyet rúgott a Szusza Ferenc Stadionban – optimista lenni (tudjuk: Dávid és Góliát bibliai esete), ám az Index érdeklődésére nem tagadták, a döntetlennel sem lennének elégedetlenek. Főleg a csapathoz képest az idényben még kifejezetten jó teljesítményt nyújtó Banai hiányában...
A meccs tizedik percében alighanem még többen szerették volna aláírni azt a döntetlent közülük, ugyanis a vendégcsapat nem sokkal korábban megszerezte a vezetést, Henry Wingo átadása után a hétközi fordulóban a Vasas kapuját is bevett – akkor három pontot érő találatot szerző – Kristoffer Zachariassen hat méterről talált Filip Pajovics mellett a hálóba (0–1).
A vezetés tudatában az FTC azonnal visszább állt, amit az Újpest néhány helyzettel tudott kihasználni, gólra váltani azonban sem Nemanja Antonov megindulását, sem Junior Tallo tizenhatoson belülre való betörését nem sikerült. A házigazda pechszériája pedig folytatódott, bő negyedóra alatt már másodszor került földre egy párharc után Lirim Kastrati, a koszovói válogatott bekk pedig ezúttal már jelezte is, nem tudja folytatni. A 19. percben Miroszlav Bejlos váltotta.
Ha Kastrati még a pályán van, talán kevésbé könnyelmű, mint a Csongvai Áron, Marten Kuusk páros a bal szélről rájuk rontó Adama Traoréval szemben, de nem volt, a társak pedig csúnyán eladva a labdát közvetlen közelről asszisztálták végig a második Fradi-gólt: Traoré centerezése után a teljesen üresen hagyott Franck Bolinak elegáns mozdulattal csak a kapuba kellett belsőznie hét méterről (0–2).
A kapu mögötti szektorokat teljesen megtöltő újpestiek türelme ezen a ponton jelentősen megcsappant, perceken át zúgott a „Durva gyenge, durva gyenge!” (vagy legalábbis rendkívül hasonlóan hangzó...) skandálás Pajovics háta mögül. Aztán amikor először alábbhagyott az önszapulás, akkor a ferencvárosiak élcelődése vette át a helyét, előbb azelőző évtizedi egyetemi gólyatáborok hangulatát idéző „Nincsen hangotok!” szlogen, majd a kevésbé barátságos „Mocskos Újpest, olé-ollé!” taktus formájában.
A vendégjátékosok pedig nem tették meg azt a szívességet, hogy visszavettek volna a pályán, ahol kicsivel kevesebb mint 12 éve elődeik még 6–0-ra kaptak ki. Abdoulaye Diaby ügyetlennek ható mentése után az öngólt még elkerülte a házigazda, a 32. percben Traoré pompásan eltalált, 17 méterről eleresztett lövésénél már nem úszta meg a háromgólos különbséget (0–3).
Az újpestiek becsületére váljon, igyekeztek nem atomjaikra hullani két ennyire demoralizáló találat után sem, és néhány pillanatra még át is vették a kezdeményezést, Tallónak akadt négy perc alatt két ziccere és egy ígéretes lövése is, de az elsőnél Dibuszba lőtt, a másodiknál öt méterről nem találta el a kaput, a harmadiknál meg kicsit távolabbról tévesztette el a bal alsót, úgy 30-40 centi híján. Ám mielőtt bármelyik lila-fehér mezes szurkoló elkezdhetett volna a feltámadásról ábrándozni, szinte a semmiből jött egy lehetséges büntető visszanézéséről szóló üzenet a stadion óriáskivetítőjén, majd némi videózás után Bognár Tamás a tizenegyespontra mutatott...
Boli meg letette a labdát, néhány lépésről nekifutott, és jobbal középmagasan a kapu bal oldalába tekert, úgy, hogy az irányt eltaláló Pajovicsnak esélye se legyen beleérni, esetleg oldalra paskolni (0–4).
Esetleg még egy kiállítás tehette volna kerekebbé az Újpest vesszőfutását az első játékrészben, erre pedig Bjelos és Vécsei Bálint kakaskodása után mutatkozott is némi esély, Bognár viszont igyekezett ezt a feszültséget még lap nélkül elsimítani. Ezzel együtt a játékosok testbeszéde nem arról árulkodott, hogy rossz lóra tesz az a semleges néző, aki esetleg a második félidőre megfogad egy-két kiállítást. A magabiztos előny tudatában egyre merészebb, időnként már-már szemtelen, sarkazgatós megoldásokat meghúzó fradisták játéka láthatóan provokatív hatással volt a lilák még épen maradt idegszálaira.
A Ferencváros több mint harminc éve nem látott fórral vonulhatott az öltözőbe – legutóbb a csapatot aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal két évtizeden át szolgáló Lipcsei Péter 1990-es debütálómeccsén tett szert négygólos előnyre egy félidő alatt a lilák vendégségében. Akkor 5–0-ra nyertek a zöld-fehérek, ami a mai napig az FTC legsimább győzelme – holtversenyben – a Megyeri úton (az 1900-as évek elején volt, hogy ennél is nagyobb különbséggel nyertek – 1–7, 0–6 – vendégként a IX. kerületiek, de azokat a mérkőzéseket még nem az Újpest jelenlegi stadionjának helyszínén rendezték).
Bármit is mondott Milos Krusics a hazai öltözőben, a cseréi arról árulkodtak, nem akarja feladni a mérkőzést: a középpályás Ljuljics és a szárnyvédő Pauljevics helyére is csatárt küldött Giuseppe Borello és Fernand Gouré személyében.
A meccs azonban ott folytatódott, ahol abbamaradt, azaz nem akadt olyan nagy helyzet, amit Tallo ne tudott volna elpuskázni, cserébe viszont a Ferencváros kényelmes tempóban is őrizhette az előnyét, hogy aztán az újpesti védelem hathatós közreműködése mellett még növelni is tudja azt. A 67. percre fordult az óra, amikor a Csongvai, Kuusk kettős újabb, Monty Python-aláfestésért kiáltó megoldása után a lassan reagáló Pajovics hasa alatt a kapuba csorgott az ötödik vendéggól, ezúttal a csereként beállt Auzqui találata (0–5).
Ezen a ponton már csak amiatt is megérte volna a Ferencvárosnak tovább nyomni a képzeletbeli gázpedált, hogy 1: tökéletes revánsot vegyen a 12 évvel korábbi zakóért, 2: az 1907-ben felállított 6–0-s idegenbeli rekordsikert is beállítsa a szebb napokat is látott Újpest otthonában.
A 89. percben ez is összejött, egy mágnestáblára illő kontrajáték végén Ryan Mmaee váltotta gólra Auzqui ziccerpasszát (0–6). A hazai tábor tagjai az ironikus „Szép volt, fiúk!” és a „Vedd le a mezt!” felszólítást váltogatva szép lassan megindultak kifelé a stadionból, míg a zöld-fehérek szurkolói a „Másodosztály! Másodosztály?!” kérdéssel (dehogy volt ez kérdés, felkiáltással) búcsúztak a kivonulóktól.
Bár az Újpest történelmileg az egyik legnagyobb magyar labdarúgóklub, a régi idők dicsőségéből mára talán csak annyi maradt, hogy a lila-fehér együttes az egyetlen az élvonalban, amely több mint 110 éve állandó tagja annak. A vasárnap esti produkciót látva jó kérdés, meddig lesz ez így, mert az osztálykülönbség egyértelműen kirajzolódott a bajnoki címre, sorozatban az ötödik aranyérmére törő riválishoz képest.
Bár abban még reménykedhetnek a Szusza Stadionban, hogy nem ők nem érik el a magyar élvonal szintjét, hanem az FTC nőtte ki azt – már rég.
LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–6 (Zachariassen 9., Boli 24., 45. – 11-es, Traoré 32., Auzqui 67., R. Mmaee 89.)
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)