Index Vakbarát Hírportál

A Manchester United edzője ismét Cristiano Ronaldót kritizálta

2022. szeptember 5., hétfő 10:12 | aznap frissítve

A Manchester United vasárnap újabb nagy skalpot gyűjtött, az idényben addig hibátlan teljesítményt nyújtó, ötből öt meccset megnyert listavezető, azaz az Arsenal legyőzésével. A találkozó jelentős részét ezúttal is a kispadról volt kénytelen végignézni a csapat sztárja, Cristiano Ronaldo, aki az eddigi hat fordulóból már ötödször maradt ki a kezdőből. A találkozót követően Erik ten Hag, az MU nyáron kinevezett vezetőedzője meg is indokolta döntését.

„Hiányzik belőle a sebesség – jelentette ki Ten Hag, amikor arról kérdezték, miért csak csereként vetette be Ronaldót az Arsenal ellen. – Mind tudjuk, hogy a felkészülési időszak jelentős része kimaradt nála, még vissza kell nyernie a korábbi formáját, vissza kell szerezze a sebességét. Igyekszünk segíteni neki, hol a barátjaként, hol a mentoraként – ez helyzetfüggő. Gyorsulnia kell, mert az idei játékstílusunknak ez az egyik alapja. Más felfogásban játszik a csapat az előző idényhez képest, ez még jobb fizikumot követel a játékosainktól.”

Nyáron sokáig tartotta magát a pletyka, hogy Ronaldo eligazol Manchesterből. Ügynöke, Jorge Mendes több európai élklub képviselőjével is tárgyalt annak érdekében, hogy az ötszörös aranylabdás támadó olyan csapatban folytathassa karrierjét, amellyel – szemben az MU-val – a Bajnokok Ligájában is szerepelhet. Ám a számos bedobott klubnév – Bayern München, Chelsea, Dortmund vagy épp Napoli – ellenére sem jött össze a váltás.

CR a felkészülési időszakban csupán egy meccsen, a Rayo Vallecano ellen lépett pályára, azon a találkozón is csupán egy félidőt kapott, majd azzal került a címlapokra, hogy szünetben csapot-papot, mindent felejtve lelépjen a találkozó helyszínéről.

A bajnokságban hat forduló alatt a lehetséges 540 percből mindössze 207-et töltött játékban, ennek jelentős részét a Brentford elleni 4–0-s zakó alkalmával, amit végig is futballozott. Azóta sem volt kezdő…

Az Arsenal elleni vasárnapi győzelem főhőse a két gólja mellett egy gólpasszt is jegyző Marcus Rashford, valamint az első félidőben a manchesteri vezetést megszerző 100 millió eurós újonc, Antony volt.

EMLÉKEZTETŐ
LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE, 6. FORDULÓ
Manchester United–Arsenal 3–1 (1–0)

(Borítókép: Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosa tapsol a szurkolóknak a Manchester United – Arsenal FC Premier League-mérkőzés végén 2022. szeptember 4-én. Fotó: Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

Rovatok