Kilenc év után tért vissza az NB I-be. Hogyan és miért?

A menedzseremnek és Dragóner Attilának volt köszönhető. Dragival már a ferencvárosi időszakomban is jó viszonyt ápoltam, miután pedig sportigazgató lett Zalaegerszegen, megkeresett. Találkoztunk, majd Végh Gábor elnök úrral is leültem tárgyalni és mivel hasonlóak voltak az elképzeléseink, könnyen megegyeztünk.

Voltak más megkeresései is?

Igen, de az első pillanattól megvolt közöttünk a kölcsönös szimpátia, végig azt éreztem, hogy a ZTE hisz bennem és abban a filozófiában, amit képviselek, így nem igazán hezitáltam, hogy hol folytassam a karrieremet. Ráadásul nagyon szeretem és tisztelem Magyarországot, csodálatos hely, ahol az emberek büszkék a múltjukra és a hagyományaikra, ezek is fontos szempontok voltak. A futball ráadásul benne van a magyarok DNS-ében, imádják a labdarúgást – ez is közös bennünk.

Mit szól a távozása óta a futballt érintő változásokhoz Magyarországon?

A stadionok és a létesítmények hihetetlen változáson mentek keresztül, azt viszont szomorúan tapasztaltam, hogy a csapatokban egyre kevesebb a helyi kötődésű vagy magyar játékos. 

Ugyanakkor megértem, hogy az emberek a vezéregyéniségekre kíváncsiak, nem az átlagos játékosokra, miattuk mennek ki a mérkőzésekre. Egy fiatalnak pedig általában időre van szüksége. Igaz, mi szerencsés helyzetben vagyunk Zalaegerszegen, hiszen Németh Dániel például 18 éves kora ellenére már kulcsembernek számít a csapatunkban.

Ha már szóba került a ZTE, beszéljünk egy kicsit a jó bajnoki rajtról, hiszen három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a negyedik helyen állnak a tabellán. Voltak előjelei ennek a remek kezdésnek?

Nem igazán. Ráadásul ha nincsenek a korai kiállítások az Újpest vagy a Kecskemét ellen, akkor talán még ennél is jobban állnánk. De nem vagyok telhetetlen, büszke vagyok a játékosokra, mert elfogadják és meg is valósítják azokat a taktikai elemeket, amelyeket kérek tőlük. Ráadásul rendkívül fiatal csapatunk van, talán a legfiatalabb átlagéletkorú az egész bajnokságban, amelyből a Ferencváros egyértelműen kiemelkedik, de a többi csapat hasonló játékerőt képvisel, így minden pont nagy fontossággal bír.

Mondjuk annak a csapatnak, amelyik a bajnokságra hangolódva 3–2-re legyőzi az aktuális olasz bajnokot, aligha van félnivalója…

A félelem egyébként sem szerepel a szótáramban. Ráadásul a Hamburg, a Salzburg és a Trencsén edzőjeként az Európa-ligában is azt tapasztaltam, hogy magas letámadással és megfelelő sebességgel minden csapat dolgát meg lehet nehezíteni. Ez történt az AC Milan ellen is, alaposan megleptük az olaszokat az agresszív játékunkkal, különben aligha vezettünk volna 3–0-ra a 27. percben… Egyébként nyilván pozitívan hatott a csapatra a siker, magabiztosan vághattunk neki a bajnokságnak. 

Amikor 2012/13-as szezonban a Fradit irányította, még 16 csapatos volt a magyar élvonal. Mit gondol a létszámcsökkentésről és a jelenlegi lebonyolítási rendszerről?

Kevésbé találom izgalmasnak, mint a korábbit. Jobban szeretem azokat a bajnokságokat, ahol sok csapat van, ha körbenézünk Európában, mindenhol minimum 16, de a topligákban 18-20 együttes harcol, nem lehet véletlen.

Ha már Ferencváros – korábbi klubja némi borsot tört a jelenlegi csapata orra alá, hiszen a nemzetközi kupaszereplés miatt elhalasztotta az egymás elleni, augusztusi bajnokit. Bosszankodott emiatt?

Igen, sajnáltam a dolgot, szerintem ők is jobban jártak volna, ha játszanak ellenünk. Egyrészt megmutathatták volna, hogy a sűrű naptár ellenére sincs mitől tartaniuk, másrészt bőven van olyan erős az FTC kerete, hogy néhány kulcsember pihentetése mellet is bombaerős csapattal álljanak ki ellenünk. Alighanem telt ház és remek hangulat lett volna a mérkőzésen, az új időpontban, télen ez korántsem biztos.

Remek volt a viszonya a ferencvárosi szurkolótáborral, akik köztudottan jóban vannak a ZTE drukkereivel. A jó eredmények mellett ez is segített a beilleszkedésben?

A magyar szurkolókat nem tudod becsapni, ha jól szerepelsz, szeretnek, ha gyengén, akkor nem. A személyiségemtől függetlenül lehetek én a világ legbarátságosabb és legkedvesebb embere, mit sem ér, ha a pályán a csapatommal nem bizonyítok. De úgy érzem, befogadott a zalaegerszegi közeg, én is nagyon megkedveltem a várost, teljesen más a hangulata, mint Budapestnek, sokkal nyugodtabb és csendesebb a fővárosnál.

Mindig is a támadófutballt részesítette előnyben, ezt támasztja alá, hogy a harmadik legtöbb gólt szerezte a ZTE a bajnokságban a Kisvárda és a FTC után. A jelek szerint a csapat is vevő az elképzeléseire?

Szerencsére igen, noha kimondottan nincs is első számú befejezőcsatárunk. Igaz, hogy Eduvie Ikoba legutóbb, a Mezőkövesd ellen mesterhármast szerzett, de annak örülök igazán, hogy senki nem illetődik meg a kapu előtt, hat forduló alatt már nyolc játékosunk is betalált. Emellett általában mindig van egy olyan játékosunk, aki képes a hátára venni a csapatot. A kulcs azonban az lesz, hogy a jó teljesítményt fenn tudjuk-e tartani akár minden hétvégén, egészen a bajnokság végéig. Ez az egyik legfontosabb feladatom, hogy ez így történjen, de az eddigi tapasztalataim alapján bizakodóan tekintek erre a kérdésre.

A Ricardo Moniz-féle filozófia alaptartozéka, hogy lehetőséget biztosít a tehetséges fiataloknak. Ezen a téren hogy látja a Zalaegerszeg helyzetét, vannak ügyes játékosok az utánpótlásban?

Ahogyan korábban is mondtam, rendkívül fiatal a csapatunk, de Németh Dániel már igazi vezérré lépett elő. Ezt leginkább annak köszönheti, hogy a fizikai adottságai mellett mentálisan is rendkívül erős. Rajta kívül nyugodtan említhetném még Kovács Barnabást, Szalay Szabolcsot, vagy Csóka Dánielt is, akikben látom a minőséget. De szerintem ennek kellene a természetesnek lennie, 17-18 éves korára egy tehetségnek már a hátán kell vinnie a csapatot, a futballban akkor már nem gyerek, hanem férfi vagy. Éppen ezért nagyon sok minden fejben dől el: Edgar Davids 17 évesen már az Ajaxban futballozott és már akkor úgy gondolkozott, hogy senki sem állíthatja meg. 

És valóban, én mindig is bátran támaszkodtam a fiatalokra, a Zeténél pedig szerencsére lehet is, jó munkát végeznek az utánpótlásban dolgozó kollégák.

Azt tapasztalja, hogy a Davidséhoz hasonló mentalitás megvan a magyar fiatalokban is?

Mindenkiben megvan, csak néha kell nekik egy kis lökés, akár provokáció formájában. Volt, hogy megkérdeztem egy tehetségtől: „Ismered Steven Gerrardot és Frank Lampardot, ugye? Mert nekik fogalmuk sincs róla, hogy te ki vagy! Tegyél érte!” De az egyénnek ugyanúgy akarnia kell, az kevés, ha csak én erőltetem.

Hollandia, Svájc, Anglia, Németország, Ausztria, Lengyelország. Csak néhány hely, ahol edzőként megfordult. Hol tanulta a legtöbbet?

Mindenhol, mindennap. 14 különböző országban dolgoztam már, minden kultúrából ragadt rám valami. A győzelmekből, a vereségekből, a sikerekből és a hibákból egyaránt. Viszont a legnagyobb felismerésem talán az volt, hogy el kell fogadni a kritikákat is. Ez megy az embereknek a legnehezebben.

Barátságos embernek tűnik, egy-két évnél többet viszont egyetlen csapatnál sem töltött. Mi ennek az oka?

Túlságosan nagy felelősséget vállalok a játékosaimért, ezek pedig sokszor vitákat, összecsapásokat okoztak a vezetőséggel szemben. És elég határozott személyiség vagyok, megvannak az elképzeléseim a világról és a futballról, amit nem igazán lehet megváltoztatni, sokszor ezt sem tudták elfogadni. 

Végül válaszoljon egy országot foglalkoztató kérdésre: fázós típus, vagy inkább babonából visel szinte állandóan kabátot...?

Láttam már a mémeket, én is jókat mosolygok rajtuk. Az igazat megvallva elég könnyen megfázom, emiatt is indokolt, de tény, hogy sokszor már csak megszokásból, vagy amiatt van rajtam a kabát, hogy szerencsét hozzon.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)