Index Vakbarát Hírportál

Ha Lipcsébe utazott szurkolni, és bajba került, ezen a számon kérhet segítséget

2022. szeptember 23., péntek 13:37

Négy konzult rendelt Lipcsébe Szijjártó Péter a Nemzetek Ligája péntek esti német–magyar mérkőzése miatt – erről a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban számolt be pénteken.

Szijjártó Péter közölte: több száz magyar szurkoló utazott és utazik Lipcsébe, őket szeretné tájékoztatni arról, hogy négy konzult rendelte Lipcsébe erre a napra. A konzulok közül ketten a Red Bull Arénába szervezetten érkező magyar szurkolókkal együtt fognak mozogni a városban, a mérkőzés ideje alatt pedig mind a négyen a helyszínen tartózkodnak. Elmondta, a német labdarúgó szövetséggel és a rendőrséggel kötött megállapodás alapján a konzulok a Red Bull Arénában kapnak egy helyet, ahol dolgozni tudnak.

Közölte: ha valaki bajba került, a +49 30 203 10 300-as telefonszámon tud segítséget kérni, emellett a Müncheni főkonzulátuson és a Berlini nagykövetségen is 24 órás ügyelet működik.

A miniszter jó szurkolást kívánt, és reményét fejezte ki, hogy folytatódik a válogatott sikerszériája a Nemzetek Ligájában, valamint azzal kapcsolatban, hogy sok magyar gólról és kevés konzuli esetről fog szólni az este.

A magyar válogatott pénteken 20.45-től mérkőzik meg a Nationalelffel a Red Bull Arénában, élőben az M4 Sporton nézheti vagy az Indexen követheti percről percre a mérkőzést.

MTI

Rovatok