Index Vakbarát Hírportál

Így vonultak a magyar focidrukkerek a lipcsei stadionhoz

2022. szeptember 23., péntek 18:59

A magyar labdarúgó-válogatott szurkolói közösen vonultak a lipcsei Richard-Wagner-Platztól a 20 óra 45 perckor kezdődő Nemzetek Ligája-mérkőzés helyszínéül szolgáló Red Bull Arénához. A menet valamivel 19 óra után indult el, a drukkereket pedig az Index helyszíni tudósítója is elkísérte.

Az összecsapás 20 óra 45 perckor kezdődik. A találkozó tétje, hogy Magyarország képes lesz-e már az utolsó játéknap előtt biztosítani a helyét a Nemzetek Ligája első osztályában a következő idényre is, sőt, akár egy bravúros győzelemmel, és az olasz–angol-párharc – a mieink szempontjából – szerencsés kimenetelével akár a csoportgyőzelem is összejöhet Marco Rossi tanítványainak. Utóbbi eset azt jelentené, hogy jövő tavasszal négyes döntőt játszhat a kontinens legjobbjaival.

A találkozóra több mint 2000 magyar szurkoló kísérte el Szalai Ádámékat.

A magyar válogatott júniusban 1–1-es döntetlent játszott a némettel.

A mostani találkozót percről percre szóló tudósításunkkal követhetik az Index virtuális hasábjain, a lefújást követően pedig részletes beszámolóval jelentkezünk a helyszínről.

Frissítés: ezúttal 1–0-ra nyertünk!

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (LASK – Ausztria), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahçe – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Loic Nego (MOL Fehérvár), Schäfer András (FC Union Berlin – Németország), Callum Styles (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Kevin (Hatayspor – Törökország)

NEMZETEK LIGÁJA
A LIGA, 3. CSOPORT
5. FORDULÓ (SZEPTEMBER 23.)
20.45: Németország–Magyarország
20.45: Olaszország–Anglia

6. FORDULÓ (SZEPTEMBER 26.)
20.45: Magyarország–Olaszország
20.45: Anglia–Németország

A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont (7–3), 2. Németország 6 (8–5), 3. Olaszország 5 (5–7), 4. Anglia 2 (1–6).

(Borítókép: Kocsmár-Tóth István / Index)

Rovatok