Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai bevállalná a csapatkapitányságot; a Honvéd példája lebeghet Rossi szeme előtt

2022. szeptember 25., vasárnap 16:15

„Örök életemre emlékezetes meccs válhat belőle” – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány mindössze egy nappal a 2022–2023-as Nemzetek Ligája-sorozat alapszakaszát lezáró magyar–olasz találkozó előtt. A nemzeti csapatunkat 2018 óta irányító szakember mellett válogatottunk tízese, a Lipcsében két nappal ezelőtt gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik állta még az újságírók kérdéseit a Telkiben rendezett sajtótájékoztatón. Amelyik csapat hétfő este nyerni tud a Puskás Arénában, az a kontinens négy legjobb válogatottja közé kerül, és jövő júniusban négyes döntőn küzdhet a trófeáért.

Alig több mint 24 óra, és útjára indul a labda a Puskás Arénában. Még mindig elképesztő belegondolni és leírni: a magyar válogatott a Nemzetek Ligája elitosztályában a hármas számú csoport megnyeréséért száll harcba a mieinkkel szemben jelenleg kétpontos lemaradásban lévő Olaszország ellen.

Marco Rossi két napja Lipcsében – a németek ellen elért 1–0-s idegenbeli siker után – úgy fogalmazott, az egész sorozatban épp honfitársai ellen nyújtotta a leggyengébb teljesítményt a magyar válogatott, majd már-már nevetve hozzátette, reméli, ennek a gyengébb teljesítménynek nem pont ő volt a fő oka... 

Kérdés, milyen teljesítményre lesz képes most a válogatott, hiszen a lipcsei találkozó óta eltelt 48 óra nem túl sok idő a regenerációra.

Tegnap csak átmozgató edzésünk volt, a pihenés, a frissítés volt a középpontban. A ma délutáni edzés után döntjük el, ki az a múltkori kezdőből, aki megfelelő állapotban lesz arra, hogy ismét az első perctől a pályán legyen.

A sajtótájékoztatón szóba került, Rossi mester korábban volt már hasonló cipőben: egy jóval erősebbnek tartott ellenfél következik, aki ellen korábban kikapott már a csapatával, de az utolsó körben a tabella élén áll, és egy döntetlennel is az első helyen maradna. Mikor és hol? 2017-ben a magyar bajnoki versenyfutásban, s akkor az utolsó fordulóban, az amolyan bajnoki döntőnek kikiáltott (és valójában azzá is vált) meccsen 1–0-ra legyőzte a Honvéddal a még Videoton néven futó Fehérvárt.

Ismerős-ismerős, de óriási hiba lenne azt gondolni, hogy nem kell megszenvednünk holnap a sikerért, és csak úgy megismétli magát a történelem. Lehetnénk még mindig a C ligában, és akkor jöhetne egy olyan ellenfél, aki ellen sima az ügy, most viszont egész más cipőben járunk. Az olaszok jönnek, és nem lehet felelőtlenül ígérgetni, de mindent elkövetünk majd azért, hogy megszolgáljuk a szurkolóink bizalmát, és méltóképpen képviseljük a válogatottszíneket.

Lipcsében közelebb került-e a talány megfejtéséhez, ki lehet Szalai Ádám utódja a válogatott csapatkapitányi posztján. Ki lehet majd az új vezér?

„Nem Lipcsében kezdtük ezt a gondolkodást. Nem az újságok szponzori tevékenysége az, ami befolyásolni fog: ezt már korábban is láthatták, ha valakit megbízok egy feladattal, azért teszem, mert biztos vagyok benne, hogy segíteni fog még jobbá tenni a csapatot, játszhat akár a Ferencvárosban, a Fehérvárban vagy Kispesten. Jó ideje tudjuk, mik Szalai Ádám tervei, hogy telik az idő. Ez a kérdés is olyan, mint a behívók kiküldése, nem számít, hogy ti kit hívnátok be, vagy milyen szavazások vannak az interneten: olyan emberek kapnak bizonyítási lehetőséget, akikben hiszek. Igyekszem számba venni az összes lehetőséget, a lehető legtöbb meccset, akár az összes NB I-es találkozót a helyszínen megnézni. Enyém a felelősség a döntéseim után, mióta az MLSZ alkalmazásában állok, 2018 óta senki, de senki nem engedte meg magának a bátorságot, hogy megmondja, kit kéne behívni, hogyan kéne alakítani a keretet. Ebben a kérdésben sincs senki az országban, aki befolyásolhatna” – reagált a felvetésre.

S hogy milyen hangulatban készül a mérkőzésre, ahol a tét mellett ráadásul hazája válogatottja ellen vezetheti a magyart?

Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon különleges 90 perc lesz. Talán örök életemre emlékezetessé válik. Az egyik ok, hogy talán bejutunk a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe. Nem is tudom, hány évtized után lehet ilyen, hogy egy UEFA-sorozat végjátékába jut Magyarország. A másik ok, hogy egy nagyszerű játékost búcsúztatunk majd. A harmadik pedig a meccs várható hangulata. Biztos vagyok benne, hogy a már most meglévő óriási lelkesedés a tetőfokára hág, ha jól alakul a mérkőzés, és olyan miliő lesz a stadionban, amit már csak önmagában is szenzációs lenne megélni.

A kapitány mellett helyet foglaló Szoboszlai Dominik 25 válogatott meccsel és az azokon szerzett hat találattal a háta mögött Lipcsében az első asszisztját jegyezte nemzeti színekben.

„Nem gondoltam bele, hogy ez volt az első gólpasszom. Igazából nem számolom ezeket, a legfontosabb, hogy a csapat segítségére legyek, és minél eredményesebbek legyünk együtt. A konkrét szerepem mellékes. Persze örülök neki, különösen azért, mert a Szalának tudtam adni. Bízom abban, hogy hétfőn tudok majd adni neki még egyet” – idézte fel Szoboszlai Dominik a lipcsei mérkőzést és a középre kanyarított szöglete „gyümölcsét”.

Szalai lecserélése után a Lipcse légiósa volt az, aki megkapta a csapatkapitányi karszalagot is. Vajon mindez jelképes volt, és hosszabb távon is Szoboszlaié lehet majd?

Megtiszteltetés volt, hogy nekem adta át, az, hogy hosszú távon kié lesz, nem az én döntésem, hanem a főnöké – bökött fejével Rossi irányába. – Akárhogyan is lesz, 21 éves fejjel sem fogom azt mondani, hogy ne, ha felkérnek. Nagy megtiszteltetés lenne, de bőven vannak a csapatban olyan játékosok, akiknek reális esélyük van csapatkapitánnyá válni. A lényeg úgyis az, hogy jó csapatot alkossunk, eredményesek ugyanis csak így tudunk lenni.

Az eddigi öt meccsből melyik volt a legkeményebb? – hangzott a következő kérdés.

„Nehéz kérdés, de talán az olasz meccset mondanám. Főleg az első félidőben olyat alakítottak, amire nem tudtunk reagálni. A másodikban aztán már jobban odafigyeltünk rájuk. De Anglia és Németország sem egyszerű, attól még, hogy ikszeltünk vagy épp nyertünk ellenük. Biztos vagyok benne, hogy a hétfői meccs is kemény lesz, nagy elánnal megyünk majd fel, főleg úgy, hogy 70 ezer ember áll majd mögöttünk a stadionban, és ki tudja, mennyien nézik majd a tévében.”

Hozzátette, a hazai pálya előnye – már csak a hangulat miatt is – nagyon sokat számíthat. „Nagy erőt ad a telt ház, ezt már megmutattuk az elmúlt időszakban. De ez nem lehet nyomás, ha magunkra koncentrálunk, meglesz az esélyünk arra, hogy sikert érjünk el, hogy tovább tudjunk jutni még egy olyan erős ellenfél ellen is, mint az olasz. A győzelemért akarunk menni ellenük is, aztán maximum, ha döntetlen lesz, akkor sem leszek szomorú.”

A találkozó 20 óra 45 perckor kezdődik majd, a belépők pedig már hetekkel ezelőtt elkeltek, így – miként azt Szoboszlai is említette – közel 70 ezren szoríthatnak majd a helyszínen a magyar válogatott sikeréért.

A miénkkel párhuzamosan Anglia–Németország-meccset rendeznek majd, utóbbi találkozón azonban már csak a presztízs a tét: az angolok biztosan búcsúznak az elitligától, és a következő kiírást csak a B divízióban kezdik. A németek pedig csupán abban az esetben előzhetnek, ha a mieink kifognak az olaszokon.


NEMZETEK LIGÁJA
A LIGA, 3. CSOPORT
6. FORDULÓ (hétfő)
20.45: Magyarország–Olaszország
20.45: Anglia–Németország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 10 pont
2. Olaszország 8 pont
3. Németország 6 pont
4. Anglia 2 pont

(Borítókép: Szoboszlai Dominik és Marco Rossi 2022. szeptember 25-én. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok