Index Vakbarát Hírportál

Az első percben vezetett, de ismét kikapott az NB I-ben a Mezőkövesd

2022. október 1., szombat 08:32

A Mezőkövesd az első percben megszerezte a vezetést, de végül kikapott a vendég Pakstól a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén – számolt be a Magyar Távirati Iroda. A házigazdák – akiknél ezúttal debütált a szeptember 14-én kinevezett régi-új vezetőedző, Kuttor Attila – sorozatban negyedszer szenvedtek vereséget.

A hazaiak 35 másodperc után esett, némileg szerencsés gólja megadta az alaphangot a találkozónak. A Mezőkövesd gyors ellentámadásokban bízva visszahúzódott a saját térfelére, a Paks pedig nagy lendülettel támadott az egyenlítésért. Ki is dolgozott néhány nagy helyzetet, de Piscitelli mindig a helyén volt. A félidő második felében sok volt a szabálytalanság, a játékvezető bő húsz perc alatt öt sárga lapot is kiosztott.

A szünet után sem változott a játék képe, a vendégek beszorították ellenfelüket, a házigazdák pedig kontrákból veszélyeztettek. A Paks teljesen megérdemelten fordított szűk tíz perc alatt, majd átadta a területet az ellenfélnek, és magabiztosan őrizte előnyét – tudósított az MTI.

LABDARÚGÁS
NB I, 9. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Paksi FC 1–2 (Drazsics 1., illetve Varga B. 56., Bőle 64.)

Rovatok