Index Vakbarát Hírportál

Hat szám, amelyek tökéletesen megmutatják, miért ilyen pocsék a Liverpool eddigi idénye

2022. október 10., hétfő 13:30

Elképesztő visszaesést mutat az angol élvonalban szereplő Liverpool védekezése – hívta fel a figyelmet a BBC, miután az előző idény ezüstérmese az Arsenal otthonában is kikapott, tíz forduló után pedig csupán a tizedik helyen áll a Premier League-ben.

A brit közmédia szerkesztői az Arsenal–Liverpool (3–2) bajnoki után összehasonlították Jürgen Klopp csapatának legutóbbi tizenkét PL-meccsét és az azt megelőző tizenkettőt a kapott gólok, valamint összességében a védekezés szempontjából. 

Az összevetés pedig sokkoló eredményt mutat: míg az előző idény hajrájában mindössze három gólt kapott a Pool, addig a mostani szezon eddig lejátszott nyolc bajnokiján, illetve az előző évad legutolsó négy meccsén tizenhatot. Ami ennél is nagyobb probléma a csapat szempontjából, hogy többnyire nem is jelentéktelen pillanatokban, többgólos vezetésnél tudnak szépíteni az ellenfeleik. Az első tizenkét meccses etappal ellentétben, amikor mindössze kétszer szerezte a másik csapat a találkozó első gólját, addig most tizenkettőből tízszer(!) került hátrányba Klopp együttese. 

A maradék két meccset tudta ráadásul csak kapott gól nélkül lehozni, azaz amikor az előző meccseken gólt kapott, akkor rendre hátrányba is került a 2022-es Bajnokok Ligája-döntős alakulat…

A Liverpool a 2022–2023-as kiírásban nyolcból mindössze két bajnokit tudott megnyerni, ezzel mindössze tíz pontot számlál, egy idénnyel ezelőtt, ugyancsak a 10. fordulóban tizenkettővel több, 22 pontja volt. (A számítás annyiban csalóka, hogy a jelenlegi szezonban két meccse is elmaradt a vörösöknek, s ha igazán korrektek akarunk lenni, akkor nyolc meccset nyolccal vetünk össze: úgy mínusz nyolc ponton áll a mostani garnitúra.)

Mohamed Szalah-ék hátránya már most tizennégy pont a listavezető Arsenallal, és tizenhárom a második helyen álló, az elmúlt években legnagyobb ellenlábasnak számító Manchester Cityvel szemben. 

Szalah teljesítménye is megér egy misét, míg egy éve 10 forduló után tíz góllal és hat gólpasszal állt, most mindössze két találat és három assziszt szerepel a neve mellett. Az egyiptomi ráadásul az Arsenal ellen is látványosan szenvedett, alig nyert párharcot, és Klopp már a 69. percben úgy döntött, lecseréli. 

A brit sajtó egy része már azt pedzegeti, mennyire biztos a német menedzser helye a kispadon, ami annyiból is érdekes felvetés, hogy épp az előző idény hajrájában kötött új egyezséget az Anfielden, s az eredetileg 2024 nyarán lejáró kontraktusát újabb két évvel toldották meg. 

Azt ugyanakkor a kommentelők és néhány szakíró is rendre hozzáteszi, bármilyen szép történetek is voltak, előző két állomáshelyén, a Mainznál és a Borussia Dortmundnál is a hetedik idényben telt ki az ideje. Liverpoolban pedig ez a német szakember hetedik szezonja…

LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Arsenal–Liverpool 3–2 (2–1)

Rovatok