Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették a Roma korábbi játékosát, mert a kispadon e-cigizett

2022. október 18., kedd 18:29

A belga Royal Antwerp határozatlan időre felfüggesztette Radja Nainggolan játékjogát, mert a vezetők szerint a labdarúgó viselkedésével rossz fényt vetett a klubra.

Az Internazionaléban és az AS Romában is megforduló középpályást múlt héten őrizetbe vették, miután lejárt jogosítvánnyal ült a volán mögé, emellett a belga sajtó beszámolója szerint a vasárnapi, Standard Liege elleni bajnoki előtt e-cigarettát szívott a kispadon.

A Royal Antwerp jelenleg második a belga élvonalban, Nainggolan mérlege pedig egy gól és egy gólpassz tizenkét mérkőzésen. A csapat közleményében hozzátette: a 34 éves exválogatott Nainggolan és a klub a folytatásban nem kommentálja a történteket, a csapat az előtte álló feladatokra összpontosít. Ezzel együtt a játékos Instagram-oldalán azt írta: nagyon sajnálja, amit tett.

Elfogadom a klub döntését, bár egy kicsit szigorúnak érzem. De így vagy úgy megpróbálok vezekelni

– fogalmazott. Nainggolanról korábban egy csapattársa azt mondta, az AS Romában előfordult, hogy a másodedzővel kilógott az öltözőből rágyújtani. 

(Borítókép: Radja Nainggolan az Antwerp színeiben. Fotó: Vincent Kalaut / Getty Images)

Rovatok