Index Vakbarát Hírportál

Piqué győzelemmel búcsúzott a Barcelonától

2022. november 5., szombat 23:16

A spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Barcelona az Almeriát fogadta. A katalánok a papírformának megfelelően végig jobban játszva, magabiztos, 2–0-s győzelmet arattak, így önmagában ez nem akkora hír, az viszont annál inkább, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a héten meglepő módon a visszavonulását bejelentő legendás Barca-játékosnak, Gerard Piquének, aki így szépen búcsúzott a Camp Nou közönségétől.

A 35 éves védő csütörtökön Twitter-oldalán egy videóban közölte döntését, amely szerint a szombati meccs lesz számára az utolsó pályafutása során. A katalánul, a játékos anyanyelvén megfogalmazott búcsúmonológ megható képekkel idézte fel Piqué pályafutását, kiemelve, hogy amikor tízévesen csatlakozott szíve klubjához, nagy álma vált valóra.

Az időközben eltelt 25 évben csak egyszer hagyta el – átmenetileg – a Barcát, amikor 2004-ben, 17 évesen élete első profi szerződését a Manchester Uniteddel írta alá. Közben egy évet kölcsönben a Zaragozát is erősítette, de 2008-ban végleg hazatért, a Barca játékosa lett. Pont időben ahhoz, hogy Vicente Del Bosque meghívja a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra készülő spanyol válogatottba, amellyel meg is nyerte a vb-t, majd két évvel később az Európa-bajnokságot is. A nemzeti együttesben 102 alkalommal játszott, öt gólt szerzett. A Barca mezét a mai mérkőzéssel együtt 616 alkalommal öltötte fel, 28 meccset játszott a Zaragozában és további 23-at a Manchester Unitedben. Piqué pályafutása során 63 gólt szerzett, ebből 53-at Barca-játékosként.

Alighanem a társak is szerették volna széppé tenni az ünnepet, hiszen az első félidőben sorra dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, ám mindent kihagytak. Robert Lewandowski például rögtön a 7. percben egy büntetőt is, a lengyel kétszer is megtorpant nekifutás közben, majd hanyagul mellé gurított – talán ha a búcsúzó Piqué állt volna a labda mögé, már itt meglett volna a vezetés...

Ousmane Dembélé is ordító helyzetet puskázott el, aki egyszer a szinte teljesen üresen tátongó kapu helyett a vendégek kapusába, Fernando Martinezbe fejelt közvetlen közelről. Az Almeríának is volt egy ziccere, egy kontra végén Largie Ramazani már csak André ter Stegennel állt szemben, de a német hálóőrbe lőtt, így gól nélküli állásnál mehettek pihenőre a csapatok.

Amire viszont az első játékrészben 45 perc is kevésnek bizonyult, arra a másodikban elég volt három is Xavi alakulatától: 

a 48. minutumban Dembélé bolondította meg a védőket, majd 14 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot, Martinez mozdulni sem tudott a lapos, jól helyezett löketre, 1–0!

A 62. percben aztán megduplázta előnyét a Barca és mint később kiderült, Frenkie de Jong közeli kapáslövése a végeredményt is kialakította, 2–0. A legfontosabb esemény azonban a 83. percben következett, amikor Piquét lecserélték: a Nou Camp telt házas közönsége felállva, tapsviharral ünnepelte a könnyeivel küszködő védőt, aki minden csapattársával lepacsizott, majd a kispadon is összeölelkezett mindenkivel.

A lefújás után folytatódott az ünneplés, a 35 éves játékos ment egy tiszteletkört a stadionban, majd a kivetítően a legszebb pillanatiból vetítettek egy kisfilmet, mielőtt magához ragadta volna a mikrofont és a szót. Mindenkinek köszönetet mondott a klubnál, majd úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy itt lesz az egyesületnél a jövőben is. 

„Itt születtem, itt fogok meghalni, mindörökké Barcelona.”

– zárta mondandóját meghatottan.

(Borítókép:  Gerard Pique 2022. november 5-én, Barcelona Spanyolországban. Fotó: Eric Alonso/Getty Images)

Rovatok