Index Vakbarát Hírportál

A stadion szomszédjának erkélyére bikázta a labdát a Real Madrid játékosa

2022. november 8., kedd 10:32

A címvédő és eddig veretlen Real Madrid 3–2-re kikapott a Rayo Vallecano otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.

A Rayo Vallecano óriási lendülettel kezdte a Real Madrid elleni meccsét. A tabella kilencedik helyén álló Rayo a mérkőzés elején megszerezte a vezetést. A győztes találatot Óscar Trejo szerezte büntetőből úgy, hogy első kísérletét Thibaut Courtois hárította, ám a játékvezető megítélése szerint a belga kapus elmozdult a gólvonalról, ezért újra elvégeztette a tizenegyest. Ekkor a Rayo támadója már nem hibázott.

A mérkőzés hajrájában a Real óriási nyomást helyezett a hazaiakra, Rodrygo pedig ajtó–ablak ziccert lőtt mellé – mindössze három méterre a kaputól – amivel pontot menthetett volna a csapatának. 

A találkozó legszürreálisabb pillanata azonban nem ez a lehetőség, vagy a visszafújt büntető volt. A rendes játékidő lejárta után ugyanis egy szöglethez jutottak a vendégek, a beívelést pedig kifejelték a védők.

A labda pedig Federico Valverde elé pattant, aki kapásból a stadion mögött álló lakóház egyik erkélyére bombázta azt. 

A lelátó azon fele, amely látta az attrakciót, óriási üdvrivalgásban tört ki, hiszen ilyet nem lát mindennap az ember – illetve a hazai csapat egy újabb lehetőséget úszott meg. Az erkélyen is nagy volt az öröm az ajándék labda iránt, bár a felvételen látszik, hogy abban elsőre nem volt konszenzus, hogy vissza kell-e juttatni a játékszert. 

A Vallecano az előző 17 bajnokijából 16-ot elveszített a Reallal szemben, 2019-ben ugyanakkor – ugyancsak hazai pályán – nyerni tudott ellene.

A királyi gárdából izomsérülés miatt hiányzott az aranylabdás francia csatár, Karim Benzema. Vereségével a Realnak át kellett adnia a listavezető helyet az FC Barcelonának.

La Liga, 13. forduló:

Rayo Vallecano–Real Madrid 3–2 (2–2)

vasárnap játszották:

Betis–Sevilla 1–1 (1–0)
Villarreal–Mallorca 0–2 (0–1)
Real Sociedad–Valencia 1–1 (1–1)
Atlético Madrid–Espanyol 1–1 (0–0)

szombaton játszották:

FC Barcelona–Almería 2–0 (0–0)
Getafe–Cádiz 0–0
Valladolid–Elche 2–1 (1–0)
Celta Vigo–Osasuna 1–2 (1–2)

pénteken játszották:

Girona–Athletic Bilbao 2–1 (0–0)

(Borítókép: A Rayo Vallencano szurkolói a Real Madrid elleni mérkőzésen. Fotó: Ribén de la Fuente Pérez / Getty Images) 

Rovatok