Míg a stadionokban a „Ria, ria, Hungária!”, addig odahaza a karácsonyi készülődéshez George Michael hozza leginkább hangulatba a magyar válogatott szövetségi kapitányát. Marco Rossival a családi házban és a futballpályán megélt ünnepi pillanatokról egyaránt beszélgettünk. Az 58 esztendős szakember az Indexnek adott interjúban felelevenítette kedvenc pillanatát az évből – erős mezőnyben végül egy egészen apró, ám annál érzelmesebb wolverhamptoni pillanat nyert –, mesélt arról, miként vettek búcsút Szalai Ádámtól és arról is, mikor érezné azt, beteljesítette küldetését a válogatott kispadján. Azt is elárulta, töltött káposztát nem főzne, de nagy kedvence a hazai karácsonyi menüből, főleg az a verzió, amelyet Dzsudzsák Balázs mamája készít…
Hogyan ünnepel a Rossi család karácsonykor?
Amikor kicsit több szabadidőnk van, általában elutazunk valamerre a feleségemmel, a karácsonyi időszak azonban kivétel ezalól. Ez az egyetlen időszak az évben, amikor mindenki össze tud jönni, mert egyébként mind máshol vagyunk. A lányom Milánóban dolgozik, a fiam Szicílián él, ott vízilabdázik, én pedig többnyire Budapesten vagyok, habár Nápoly mellett van az otthonunk. Szóval járjuk a világot, és ritkán adatik meg a lehetősége annak, hogy mind együtt legyünk. Ezért karácsonykor igyekszünk együtt tölteni az időt a teljes rokonsággal és élvezni, hogy otthon lehetünk közösen.
Mi a dolga ilyenkor, ha akad egyáltalán dedikált feladata? A fával bíbelődik vagy inkább a konyhában?
Egy nagyon fontos feladatom van: enni. Északról származom, de Dél-Olaszországban élek, és a déliekre különösen igaz, hogy ez a bő egy hét, a karácsonytól szilveszterig tartó időszak a huszonnégy órán át tartó lakomákról szól. Mindent illik végig is kóstolni, nem okozhatok csalódást.
A hagyományos magyar ünnepi ételeket mennyire ismeri? Kóstolt-e már bármit közülük?
Ó, a töltött káposztát nem csak ismerem, nagyon szeretem is. A válogatott összetartásaira Dzsudzsák Balázs rendszeresen hozott a mamája töltött káposztájából. Fantasztikusan finom volt. Az olasz ízvilágtól merőben eltér, ezért nem biztos, hogy nálunk otthon mindenkinek ízlene, de én nagyon megszerettem.
El is tudná készíteni?
Erre azért nem vállalkoznék, de az összetevőket ismerem és nagyjából a folyamatot is, hogy hogyan töltik rizzsel és darált hússal a savanyított káposztalevelet. De nem mernék otthon próbálkozni vele.
Az ünnepek alatt felköszöntik egymást a stábtagokkal, a játékosokkal?
Huszonnegyedikétől a három nap a családról szól. A válogatottnál általában két héttel karácsony előtt tartunk egy közös vacsorát, így volt ez most is. A teljes stáb és a kerettagok hivatalosak erre, de sajnos a játékosok ilyenkor nem szoktak még ráérni. Fontos, jó hangulatú események ezek. Amit még tervezek, az szenteste előtt egy-egy üzenet, levél mindenkinek, amiben a jókívánságok mellett természetesen leírom azt is, az év elején kitől milyen munkát várok majd…
Egy korábbi interjújában olvastam, hogy nagyon-nagyon szereti a szurkolói nótákat és a „Ria, ria, Hungária” nagy kedvence. Mi a helyzet a karácsonyi dalokkal?
George Michael és a Last Christmas, amit, ha meghallok, egyből ünnepi hangulatba kerülök. Nem túl modern dal, tudom, de amikor fiatalon először hallottam, egyből megragadott. Azóta is a kedvencem. Sok ünnepi dalt kedvelek, de ezt a legjobban.
Mennyire nehéz megtalálnia a megfelelő ajándékokat, például a feleségének?
Általában együtt keressük az ajándékokat a lányunknak és a fiúnknak, no meg a többi rokonnak. Gyakran megesik, hogy az utolsó nap ott állunk, hogy egymásról megfeledkeztünk. Idén úgy alakult – szerencsére –, hogy elég egyértelmű elképzelésem volt arról, mit adnék, és már előre meg is vettem neki.
Mi volt az eddigi legjobb karácsonyi ajándék, amit kapott?
Nincs kedvenc karácsonyi ajándékom, a sorsomért vagyok hálás. Azokért a pillanatokért, amelyek miatt a nap végén mosolyogva tudok hátradőlni. Élvezem a jó társaságban, jó emberek között töltött időt, a gyerekeimmel, a feleségemmel. A testvéreimmel és édesanyámmal megélt ünnepet. Ők mind Észak-Olaszországban élnek, így nem tudunk olyan gyakran találkozni, mint szeretnénk. A szentestét sem töltjük emiatt együtt, de úgy tervezem, legkésőbb a két ünnep között velük is találkozunk. Szóval, ha mégis kell egy „karácsonyi ajándékként” betudható dolgot említenem, akkor az a ritkán látott rokonokkal töltött közös idő, amelyhez jó alapot ad az ünnep.
Melyik volt a kedvenc momentuma az évben?
Ha csak egyet emelhetek ki, akkor az a wolverhamptoni meccsről kell legyen. Tudom is melyik, ezt tényleg sosem fogom elfelejteni. A harmadik gólunkat szereztük, Szalai Ádámot pedig már lecseréltem, így ott ült mögöttem a kispadon. A gól után odafordult hozzám és – szinte most is látom magam előtt a tekintetét – rám kiáltott, „Mister, hát mit művelünk?” Olyan tűz, és már-már gyermeki boldogság ragyogott benne… Fantasztikus pillanat volt.
Mennyire volt nehéz elbúcsúzni Szalai Ádámtól?
Rettenetesen. Még akkor is, ha tudtuk, tiszteletben kell tartanunk a döntését. De közben azt is, hogy mennyire fontos láncszeme a csapatunknak. Néha az emberek nem értenek egyet a döntésekkel, de ez abból is fakad, hogy nem ismerhetnek minden részletet. Sokszor csak azt látják, nyert-e a válogatott vagy kikapott. Ádámnak óriási érdemei vannak abban, hogy az elmúlt időszakban – bárhogy is alakult a végeredmény – harcias, jó mentalitású, valódi csapatot láthattunk a pályán. Rengeteget adott ehhez a hozzáállásával és a játékával. Nehéz lesz nélküle, de megértjük a döntését. Sajnálom, hogy az utolsó válogatott meccsén kikaptunk Olaszországtól, jó lett volna, ha legalább egy döntetlennel tud búcsúzni hazai pályán. Mindent megtettünk a jó eredményért és nem csak Ádám miatt. Szerencsétlen meccs volt a szempontunkból. Mindig elismerem, ha szerencse kellett egy győzelemhez, így szerintem nyugodtan elmondhatom azt is, amikor pechünk volt. Kétszer hibáztunk, mindkettőért keményen megbűnhődtünk, de közben bőven megvoltak a lehetőségeink a vereség elkerülésére.
Annak a meccsnek volt egy másik egészen különleges pillanata: amikor 60 ezer magyar drukker végigtapsolta az olasz himnuszt…
A kispadon elsőre nem is értettük, pontosan miért tapsolnak. Csak később, a meccs után mondták, hogy nekem, illetve a pályaedzőnknek, Cosimónak, az irántunk érzett tiszteletnek szólt a taps. Ez is különleges volt, amit örökre megőrzök a szívemben.
Visszakanyarodva Szalaihoz, az utolsó előtti meccse annál szenzációsabban alakult a válogatottban.
Igen, Németország, és az az egészen elképesztő gól. Aznap este Magyarországon és Németországban is – ott, ahol a klubkarrierje legnagyobb részét töltötte – mindenki óriási tisztelettel beszélt róla. Úgy, ahogy egyébként is megérdemelné. Furcsa kettősség számomra, hogy Ádámot sokkal többet kritizálták idehaza, mint külföldön. Németországban valahogy jobban értékelték azt a melót, amit a csapataiba tett. Itt cseng a fülemben, ahogy a német válogatott szövetségi kapitánya, Hansi Flick is méltatta őt a meccs előtt, és a meccs után is. Szép karrier áll mögötte, amire büszke lehet. És mi is büszkék lehetünk rá.
Mit gondol, mennyit segít a játékosok teljesítményének reálisabb megítélésében, hogy a szurkolóknak is elérhető egyre több statisztika? A várható gólszám (xG), a labdaszerzési adatok, vagy például az, melyik játékos hányszor helyezte nyomás alá az ellenfél futballistáit?
Rengeteget. A futball alapvetően a szenvedélyről és az érzelmekről szól, de jó, hogy ma már a nézők is fejben oda tudnak tenni egy-egy statisztikai adatot, az elsőre kevésbé látványos, de a csapat szempontjából annál hasznosabb teljesítmények mellé. Ez egyértelműen segít a jó teljesítmény megértésében és felismerésében.
Önök is használják az xG-t vagy a nyomásgyakorlásról szóló PPDA-számokat?
Igen, főleg a meccs utáni elemzéseinknél.
Szalai az Indexnek azt mondta néhány napja, idővel szívesen lenne edző. El tudja képzelni őt a válogatott stábjában?
De még mennyire! Beszéltünk egymással erről korábban is. Neki kell tudnia, milyen lépéseket szeretne tenni, ha egyszer befejezi a játékos-pályafutását, de úgy hiszem, minden adottsága megvan ahhoz, hogy edzőként még sikeresebb legyen, mint játékosként volt. Szerintem előbb-utóbb az is lesz. Hogy ez a válogatottnál vagy egy klubcsapatnál történik majd, a jövő zenéje. Nem csak rajtam, a szövetségen és Ádámon is múlik. Mindenesetre erős kötelék van közte és a válogatott között.
Azt mondja, Szalainak minden adottsága megvan az edzői pályához. Melyek ezek az adottságok?
Futballedzőnek lenni nemcsak abból áll, hogy az ember tisztában kell legyen a taktikával, hanem abból is, hogy tudja, milyen edzések vezetnek a sikerig. Meg kell tervezni és fel kell tudni építeni egy egész hónapot. Az öltözőben a személyisége, a karizmája sokszor fontosabb is, mint az elképzelése a taktikáról. Fontos, hogy egy edző sokkal többet beszél érzelmekről, gondolatokról, mint a nyers taktikai tudnivalókról. Ádám retorikai képességei szintén kiemelkedőek, elképesztő, mennyire jól tudja átadni a benne élő szenvedélyt.
Mit mondott Szoboszlai Dominiknak, amikor hivatalossá vált, hogy ő lesz az új csapatkapitány?
Amit mondtam, szeretném, hogy kettőnk között maradjon. Igyekeztem előrelátó beszélgetést folytatni, elmondtam neki, miben számítok a segítségére, és biztos vagyok benne, hogy azon lesz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki önmagából és a csapatból is.
Mindössze három szövetségi kapitány ült önnél is több meccsen a magyar válogatott kispadján, Mészöly Kálmán…
…Baróti Lajos és Sebes Gusztáv.
Látom, felkészült. Pedig az lett volna a következő kérdésem, mit tud a munkásságukról, mit gondol az örökségükről.
Ismerem a történetüket, különösen Baróti és Sebes esetében érzem úgy, nem csupán a munkásságuk, a misztériumuk is jelentős. Elképesztő egyéniségei a magyar labdarúgás egyébként is színpompás múltjának. Beszélgethetnénk számokról, győzelmi mutatókról, de azt hiszem, ezek a mai eredményeinkkel összevetve kevésbé fontosak. Rengeteget változott a világ, de a hozzáállásuk, a mentalitásuk olyan örökség, amelyhez igyekeznünk kell ma is felnőni.
Döbbenetes, hogy 60-70 évvel a kapitányságuk után is beszélgetünk róluk, pontosan tudjuk, kik voltak ők. Belegondolt, hogy évtizedek múlva az unokáink és a dédunokáink lehet ugyanígy emlegetik majd Marco Rossit is?
Nem, és nem is szeretnék ilyesmin gondolkodni. Csak igyekszem minél jobb munkát végezni és örömet szerezni ennek az országnak, amit ma már második otthonomként szeretek.
Mikor érezné azt, hogy beteljesítette a küldetését a válogatott kispadján?
Már nem emlékszem pontosan, a kinevezésem után 2018 júniusában vagy júliusában készült velem egy interjú, amelyben azt mondtam, az a célom, hogy a kéznyomom visszaköszönjön a csapaton, ez mára talán teljesült. Ugyanakkor nem érzem azt, hogy ezzel vége lenne a történetnek. Sőt! Nap mint nap azon töröm a fejem, hogyan lehetnénk még jobbak, még eredményesebbek. Az Európa-bajnoki részvétel tavaly óriási élmény volt, bele sem merek gondolni, micsoda élmény lenne, ha valahogy kiharcolnánk a világbajnoki részvételt is. Egyszer mindenesetre kipróbálnám az élményt. Célként mégsem ez lebeg a szemem előtt, hanem az, hogy még több fiatalt építsünk be, hogy együtt fejlődjünk még tovább és emeljük magasabb szintre a válogatottat. Nagy utat jártunk be már eddig is, de hiszem, hogy még tovább tudunk fejlődni. Ez motivál.
A nyilatkozatai alapján ennek elengedhetetlen feltétele, hogy fejlődjön a magyar utánpótlásképzés, és a felnőttbajnokság is. Mit gondol, az NB I erősebb, technikailag, fizikailag nagyobb kihívást jelentő liga most, mint amikor 2018-ban kapitány lett? Vagy akár akkor volt, mikor először a Honvéd kispadjára került még 2012-ben?
A németek, az angolok, de még az olaszok elleni játékunkkal is bizonyítottuk idén, hogy versenyképesek lehetünk Európában a legmagasabb szinten játszó válogatottakkal. Ahhoz, hogy ezt állandósítani tudjuk, szükségünk lenne arra, hogy minél több játékosunk szerepeljen a klubjában is a lehető legmagasabb szinteken. A merítés ilyen téren lehetne szélesebb is. Nehéz lenne az európai topbajnokságokhoz mérni a magyart, még akkor is, ha a Ferencváros nemzetközi eredményei több mint biztatóak. Az OTP Bank Liga egyértelműen fejlődött az elmúlt években, de nemzetközi összevetésben még mindig nagyobb a különbség a legjobb ligákhoz képest, mint a magyar válogatott és Európa legjobb válogatottjai között. A környező országokkal szemben viszont már nincs nagy lemaradásunk, mostanra hasonló nívójú bajnokikat látunk Magyarországon, mint Szlovákiában vagy Lengyelországban. Ami az NB I-nek sokat segítene még, ha lenne két-három csapat, amely a következő években felér a Ferencváros szintjére. Abból a bajnokság és a válogatott is rengeteget tudna profitálni. Ez szerintem még legalább négy év.
A válogatott jelenlegi szintjén mi a nagyobb kihívás? Meglepni a németeket és az angolokat, ahogy idén megtettük, vagy ki-ki meccset játszani és remélhetőleg nyerni Szerbia, Montenegró és Bulgária, a jövő évi Eb-selejtezős ellenfeleink ellen?
Abban nincs nagy különbség, hogy a németek vagy a szerbek ellen kell futballozni. Utóbbiak közvetlenül az európai élvonal mögött járnak. Montenegró, Bulgária és Litvánia ellen annyiból más lesz a helyzet, hogy a közvélemény egyértelmű esélyesnek tart minket. Függetlenül attól, hogy ez az elvárás jogos-e vagy sem, a nyomás a mi vállunkon lesz. Mentálisan más jellegű kihívás Németország ellen pályára lépnünk, mint Montenegró ellen. Nem könnyebb vagy nehezebb, más. S míg az elmúlt időszakban komoly sikerélményekre tettünk szert esélytelenebb félként, addig a Bulgáriához és a Litvániához hasonló ellenfelekkel szemben az utolsó emlékeink kevésbé jók.
Albániára gondol és az ellenük elvesztett két vb-selejtezőre 2021-ből?
Igen. De azt is hozzá kell tennem, hogy 2018 óta ezek az egyedüli igazán rossz emlékek. A többi meccsünkön, amikor a közvélemény alapján győzelmi kényszerben voltunk, legalább a pontszerzés összejött. Ez pedig egyfajta stabilitást mutat, amire a jövőben is építhetünk.
Sokszor hangsúlyozta, szeretné kitölteni a jelenlegi, 2025-ig szóló szerződését. Nem volt egyetlen olyan ajánlata sem az elmúlt években, ami elbizonytalanította volna?
A megkeresések rendszeresek, de, hogy őszinte legyek, egyetlen alkalom volt, amikor megbántam, hogy nem mondtam igent egy személyes egyeztetésre. Ez pedig 2021 októberében volt, miután a Puskás Arénában is 1–0-ra kikaptunk Albániától. Kinevezésem óta a legrosszabb hónap állt mögöttem: vesztettünk Tiranában és kikaptunk itthon 4–0-ra az angoloktól is. És igen, ott átfutott az agyamon, hogy talán jobb lenne elköszönni. Hogy legalább meghallgathattam volna egyiket-másikat az Európa-bajnokság utáni ajánlatokból. Kerestek egy angol Premier League-csapattól, és egytől a Championshipből. Ez nem azt jelenti, hogy ki is neveztek volna, csupán azt, hogy bekerült a nevem a kalapba és egy videóinterjún szívesen meghallgattak volna. Viszont eddig sem jutottunk el, mert egyből nemet mondtam. Így utólag ekkor volt, amikor elgondolkodtam, lehetett volna másként. Akadtak megkeresések idén is, ami hízelgő, jólesik az embernek, de jelenleg csak a magyar válogatott foglalkoztat. Én már csak ilyen hűséges figura vagyok. Nem szeretek trükközni, sosem voltam az az edző, aki leült volna fűvel-fával tárgyalgatni csak azért, hogy aztán valahol jobb feltételekkel kössön szerződést. Hálás vagyok a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és Csányi Sándor elnök úrnak a bizalomért, amit kaptam. Nem most fogok megváltozni.
Mit kíván a szurkolóknak, a teljes magyar labdarúgásnak karácsonyi ajándékként?
Az ideihez hasonló, közösen megélt szép pillanatokat a következő esztendőre. Hogy a világranglistán együtt még feljebb tudjunk kapaszkodni és újra mindenütt komoly tényezőként számoljanak a magyar válogatottal, ha a világ futballtérképére pillantanak. Magyarországon adott a tradíció és a szándék is ahhoz, hogy sikeres futballnemzet legyen. Idén be is bizonyítottuk.
(Borítókép: Marco Rossi. Fotó: Németh Kata / Index)