Index Vakbarát Hírportál

„Pelé előtt a 10 csak egy szám volt.” Így búcsúznak a futball királyától

2022. december 29., csütörtök 21:46

Az évek óta vastagbélrákkal betegeskedő Pelé december 29-én, 82 éves korában meghalt. Halálhíre nemcsak a futball szerelmeseit, de az egész világot fájdalmasan érintette. Rá emlékeznek a sportág legnagyobbjai.

Kely Nascimento csütörtökön Instagram-oldalán rövid bejegyzésben közölte, hogy édesapja – az évek óta betegségekkel küzdő Edson Arantes do Nascimento, ismertebb nevén Pelé – meghalt. Pelé halálával a labdarúgás egyetlen háromszoros világbajnoka távozott az élők sorából. Irányításával Brazília 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben nyerte el a Jules Rimet-kupát.

Gyászol Brazília

Természetesen Brazíliát egy emberként érte a gyász, amikor kiderült, hogy nemzeti hősük meghalt. Talán Ronaldo volt az a brazil csatár, aki megannyi klasszis közül ki tudott emelkedni és Pelé nyomdokaiba lépni. Így búcsúzott tőle az AC Milan korábbi támadója:

Egyedülálló. Zseniális. Mesteri. Kreatív. Tökéletes. Páratlan. Pelé mindenhol maradandót nyújtott. Soha nem hagyta el a labdarúgás csúcsát, ma azonban elhagyott minket. A futball királya – egy és ugyanaz. Minden idők legnagyobbja. A világ gyászol. A búcsú szomorúsága keveredett a megírt történelem iránti mérhetetlen büszkeséggel. Micsoda megtiszteltetés, hogy utánad jöhetek, barátom. A tehetséged egy olyan iskola, amelyet minden játékosnak végig kellene járnia. Örökséged generációkon átívelő. És így fogtok tovább élni. Ma és mindig téged fogunk ünnepelni. Köszönöm, Pelé. Nyugodj békében.

Elsők között reagált a gyászhírre a jelenkor legnagyobb brazil futballistája,  Neymar , aki szerint

Pelé előtt a 10 csak egy szám volt.

A brazil válogatott csapatkapitánya szerint ez a mondat azonban így nem teljes. Azzal egészítené ki, hogy Pelé előtt a labdarúgás csak egy sport volt. Pelé mindent megváltoztatott. A futballt művészetté, szórakoztató műfajjá varázsolta. A labdarúgás és Brazília a Királynak köszönhetően emelkedett fel! Elment, de a varázsa megmarad. Pelé ÖRÖK!” – zárta sorait Neymar.

Természetesen a Real Madrid korábbi kiválósága, Marcelo is megemlékezett a futball királyáról, ezekkel a sorokkal búcsúzott tőle Instagram-oldalán:

A mai egy nagyon szomorú nap. Nemcsak számomra, hanem minden brazil és az egész futballvilág számára, ugyanis Pelé eltávozott közülünk. Szeretném megköszönni neki a pályán és azon kívül nyújtott inspirációt és a tanácsait. Ezek minden gyermekben életben tartják az álmot. Kétségtelenül oroszlánrészt vállalt abból, hogy Brazília a világ futballhatalmává vált. Részvétem a családjának és rajongói millióinak. Rá mindig emlékezni fog mindenki, aki szereti a futballt.

Casemiro, a Real Madrid és a brazil válogatott középpályása Facebook-oldalán mondott köszönetet Pelének, és vett tőle búcsút:

Nyugodj békében, Pelé király. Köszönöm a dicsőséget, amelyet Brazíliának és a labdarúgásnak adtál. Örökséged sosem vész el.

Korunk legnagyobbjai is búcsút vettek Pelétől

Arról lassan több évtizede zajlik vita, hogy Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi a futballtörténelem legnagyobbja, egy azonban biztos: Pelé halála mindkettőjüket fájdalmasan érintette. A friss világbajnok Lionel Messi szűkszavúan, néhány képpel emlékezett meg Peléről Facebook-oldalán, Ronaldo hosszú sorokba öntötte bánatát:

Őszinte részvétem egész Brazíliának, és különösen Edson Arantes do Nascimento családjának. Az örök király Pelétől való puszta „búcsú” soha nem lesz elég ahhoz, hogy kifejezze azt a fájdalmat, amely ebben a pillanatban az egész futballvilágot átöleli. Sok millió ember számára jelentett inspirációt, a tegnap, a ma és a mindig referenciapontja. A szeretet, amit mindig mutatott irántam, minden közös pillanatban viszonzásra talált, még a távolból is. Soha nem felejtjük el, és az emléke örökre velünk marad. Nyugodj békében, Pelé király

zárta búcsúját Cristiano Ronaldo.

A francia válogatott és talán a jövő legnagyobb sztárja, Kylian Mbappe sem maradt ki a részvétet nyilvánítók közül:

A futball királya távozott közölünk, de örökségét soha nem felejtjük el.

Orbán Viktor: Búcsú a Legendától!

A magyar miniszterelnök karácsony utáni első bejegyzése bizonyára szomorúbbra sikerült, mint azt tervezte. A kormányfő portugálul köszönt el Pelétől:

Adeus Lenda! / Búcsú a Legendától!

– írta Orbán Viktor, aki egy közös képet is mellékelt posztjához.

A két zseni már együtt van a mennyben

A korábban Diego Maradonát is foglalkoztató SSC Napoli Facebook-oldalán köszönt el Pelétől egy megható képpel, amelyhez nem kellenek szavak. Csupán ennyit írtak a poszthoz: „Örök”.

Rovatok