Kenderesi István – a barátainak Kenőcs – két alkalommal is védte a Vasas kapuját Pelé ellen. Mindkétszer Santiago de Chilében, először 1967-ben a Hexagonal, majd egy évre rá az Octogonal tornán. Az évtizedek óta Belgiumban élő nagyszerű kapus – ma már nyolcvanegy éves – mindkét eseményen védett a Santos, Pelé csapata ellen.

1967-ben a Hotel Emperadorban laktunk, minden este együtt söröztünk Pelével, Gilmarral, Eduval, Carlos Albertóval, a Santos világsztárjaival – idézte fel »Kenőcs« az ötvenöt évvel ezelőtti dicső napokat. – Ennyi idő távlatából visszagondolva hihetetlennek tűnik, de egyáltalán nem úgy néztünk rájuk mint szupersztárokra, már csak azért sem, mert fél évvel korábban, az angliai világbajnokságon a magyar válogatott, benne Mészöly Kálmánnal és Farkas Jancsival, a Vasas két klasszisával 3:1-re megverte a brazilokat. Ők ketten teljesen egyenrangú sztárok voltak Peléékkel, sőt, a tornának Jancsi lett a gólkirálya hét góllal, és a Penarol, valamint a Colo-Colo is le akarta szerződtetni. Mondom, teljesen természetes módon haverkodtunk velük, esténként ment a duma, a pincérek hozták a söröket, élveztük egymás társaságát, már amennyire meg tudtuk értetni magunkat a brazilokkal.

A tornát három győzelemmel és két döntetlennel a Vasas nyerte, a Santosszal 2:2-t játszott az aktuális magyar bajnok. Pelé egy gólt rúgott, 2:0-s Santos-vezetés után Korsós duplájával egyenlítettek a piros-kékek.

Én a második félidőben védtem, a Santos mindkét gólját még az első negyvenöt percben rúgta Varga Lacinak – folytatta Kenderesi. – Viszont egy évre rá, az Octagonal tornán már 4:0-ra megvert minket a Santos, azon a meccsen kaptam egy gólt Pelétől. Nem mintha számítana, de emlékszem, akkor a Carlos V, vagyis az V. Károly nevű hotelben voltunk elszállásolva. Ma már borzasztóan sajnálom, hogy egyetlen fotót sem lőttünk Peléékkel, de talán ez is mutatja, hogy nem félisteneknek tekintettük őket, hanem velünk egyenrangú futballistáknak. Esküszöm, Farkas Jancsit többet fotózták, mint Pelét! Hát bizony, ott tartott akkoriban a magyar futball…

Puskás Lajos (78) csak az 1968-as Octogonalon játszott, mert egy évvel korábban éppen a sorkatonai szolgálatát töltötte. Így neki a 4:0-s vereségben volt része, azon a meccsen látta Pelét játszani.

Ha azt mondom, hogy óriási futballista volt, akkor csak azt ismétlem, amit mindenki elmondott Peléről – emlékezett az egykori nagyszerű jobbösszekötő. – Olyan emlékek maradtak meg bennem, hogy amikor lecserélték, lassan baktatott le a pályáról, nem volt magas, inkább alacsony volt, de iszonyatosan erős, izmos combjai voltak. Emlékszem a góljára: Lime ívelte be a labdát fejmagasságban a tizenhatos vonala és a tizenegyespont közé, Berendi és Mészöly is azt hitte, hogy Pelé rá fogja fejelni. De ő magasra ugorva mellre vette a labdát, hagyta lecsurogni, majd mielőtt földet ért volna, bevágta a hálónkba. Az egész védelmünk csak bámult, hogy ilyesmi is létezik.

Egy évvel korábban, a Hexagonalon ugyan Puskás nem játszott, de az elbeszélésekből felidézett egy jelenetet.

Kettő-kettő volt az állás a Santos ellen, mindkét gólunkat a Köcsög (ez Korsós István beceneve volt – a szerk.) szerezte, és a lefújás előtt simán befejelhette volna a harmadikat is, amivel nyertünk volna. De a földre fejelte a labdát, amely onnan átpattant a felső léc felett… Sajnos már nem sokan élnek abból a csapatunkból, Kenőcs, a Sovány (ez Fister Ferenc beceneve), Vidáts Csaba… Meg jómagam. Tényleg kár, hogy nincsenek fotóink Peléről.

Tizenkét-tizenhárom évvel később, 1980-ban, a Menekülés a győzelembe című hollywoodi film forgatásán a Hungária körúti MTK-pályán Fülöp Ferenc, a csapat akkori gólvágója két hétig együtt dolgozott Pelével. A ma már játékosügynökként tevékenykedő sportember szerény, rokonszenves, sztárallűröktől mentes labdarúgót ismert meg a nem sokkal korábban visszavonult brazil fenoménben.

Semmi rosszat nem tudok mondani Pelére, abban a két hétben, amíg a forgatás tartott, szinte kenyérre lehetett kenni – idézte fel a negyvenkét évvel ezelőtt történteket az egykori nagyszerű center. – Bárki megkérte egy közös fotóra, mindig készséges volt, jómagam is őrzök egy fényképet Pelével, kicsit disszonáns, hogy ott a mellemen a birodalmi sas, de hát a filmben mi a német katonai válogatott játékosait alakítottuk, Pelé pedig a hadifoglyok sztárja volt.

Fülöp Ferenc elmondása szerint az alig negyvenéves Pelé még fantasztikusan futballozott, abszolút versenyformában volt. Minden jelenetet zokszó nélkül ismételt meg akár nyolcszor, tízszer is, nem derogált neki egynek lenni a sok közül.

A legélénkebben az utolsó jelenet maradt meg bennem, amikor a meccs végén ollózva lő gólt. Elsőre azonnal sikerült neki, rettenetesen boldogok voltunk, mert aznapra befejeztük a munkát, de sajnos kiderült, hogy a tizenegy kamera közül csak hat működött. Ezért újra kellett venni a jelenetet, de csak nem akart sikerülni az ollózás. Már mindenki holtfáradt volt, Pelé is, míg végre két méterről feldobták neki a labdát, és ő beollózta. Szerencsére akkor működtek a kamerák…

Persze nem Pelé volt az egyetlen sztár, Fülöp Ferenc nosztalgiával említi, hogy olyan hatalmas futballistákkal játszhatott együtt a filmben, mint a lengyel Kazimierz Deyna, a belga Paul van Himst, az argentin világbajnok Osvaldo Ardiles vagy az angol vb-aranyérmes Bobby Moore.

A hadifogolycsapat kapusa Sylvester Stallone volt, aki cseppet sem emelkedett ki a mezőnyből, Peléék mellett eltörpült, már nem a magasságát, hanem a hírnevét tekintve – említette Fülöp. – Emlékszem, roppant ügyetlen volt, eleinte nem is tudta megfogni a labdát. És hát habitusát illetően is pont az ellentéte volt Pelének, félrehúzódott, nem keveredett, nem beszélgetett velünk, statisztákkal, igencsak fenn hordta az orrát.

Pelé azonban a filmforgatáson is ugyanolyan volt, mint a való életben és a pályán: közvetlen, barátságos, hétköznapi ember – kivételes képességekkel megáldva.

(Borítókép: Farkas János, az 1967. évi Hexagonal tornán győztes Vasas, és Pelé, a brazil Santos játékosa. Fotó: INT / MTI)