Index Vakbarát Hírportál

Három gólt rúgott a Leicester, mégis a Liverpool nyerte a szürreális meccset

2022. december 31., szombat 08:36

A végeredményt tekintve érvényesült a papírforma a Liverpool idei utolsó mérkőzésén, a csapat 2–1-re verte a Leciestert. Ám az összes gólt a vendégcsapat játékosai rúgták, ráadásul ebből kettő is Wout Faes nevéhez fűződik, aki kétszer is kapuba talált, csak éppen rossz helyre.

Javában zajlik a Premier League idei utolsó fordulója. Pénteken este a Liverpool a Leciestert fogadta, az újra formába lendülő Vörösök pedig abszolút kezdhették a meccset. A két csapat formája, illetve a Leicestert gyengítő sérülések miatt úgy tűnt, akár igazi szilvesztert megelőző tűzijáték jöhet az Anfileden, ám a hazai szurkolótábort már a negyedik percben sokkolták a vendégek, amikor Kieran Dewsbury-Hall betalált Alisson kapujába. 

Az egyenlítésig egészen a 38. percig kellett várni, amikor a jobb szélről Trent Alexander-Arnold egy pattogós labdát küldött a kapu közvetlen előterébe. Wout Faes meg szerette volna akadályozni, hogy a labda az ötös magasságában álló Darwin Núnezhez kerüljön – bár utólag biztosan bánja, hogy nem a folyamatosan hibázó uruguayi lőtt –, ezért megpróbált felszabadítani, de rosszul találta el a labdát, így az a lelátó helyett a saját kapujában ért földet

A remálom pedig folytatódott a belga védő számára, ugyanis az első félidő utolsó percében Núnez indult meg egy lefülelt kirúgással, a kapuson is átívelte a labdát, Faes pedig igyekezett elrúgni azt, mielőtt a hálóba repült volna. Ám a labda a kapufát találta meg, és visszapattant az óriási lendülettel érkező Faes elé, aki megpróbálta kikotorni a kapu elől a labdát, de sikerült megint a saját kapujába lőnie azt. 

Ezzel ő lett a negyedik játékos a Premier League történetében, aki egy meccsen két öngólt szerzett, a Liverpool pedig úgy nyert 2–1-re, hogy egyetlen gólt sem lőtt. A Vörösöknek ez volt zsinórban a negyedik győzelme. 

Premier League, 18. forduló:

West Ham United–Brentford 0–2 (0–2)
Liverpool–Leicester City 2–1 (2–1)

szombat:

Wolverhampton WanderersManchester United 13.30
BournemouthCrystal Palace 16.00
FulhamSouthampton 16.00
Manchester CityEverton 16.00
Newcastle UnitedLeeds United 16.00

BrightonArsenal 18.30

vasárnap:

Tottenham HotspurAston Villa 15.00
Nottingham ForestChelsea 17.30

(Borítókép: Mohamed Szalah (b) és Wout Faes (j) a Liverpool–Leicester City mérkőzésen. Fotó: Naomi Baker / Getty Images) 

Rovatok