Index Vakbarát Hírportál

Ez volt a katari világbajnokság eddigi legjobb mérkőzése?

2022. november 28., hétfő 16:01

A katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának második fordulójában Ghána rendkívül szórakoztató és igencsak fordulatos mérkőzésen 3–2-re legyőzte Dél-Koreát.

Az ázsiai válogatott a nyitányon gól nélküli döntetlent játszott Uruguayjal, Gháha viszont parádés utolsó 25 percet hozó találkozón 3–2-re kikapott Portugáliától, így két nyeretlen együttes feszült egymásnak az Education City Stadionban.

Azt megszokhattuk, hogy az afrikai együttesek összecsapásain remek a hangulat, de most még a ghánai szurkolókon is túltettek a dél-koreaiak, akik már akkor is óriási hangzavart varázsoltak, amikor kedvenceik csak a 16-os környékére tévedtek.

Ha nagy veszélyt nem is, komoly ázsiai fölényt hozott az első húsz perc, amelyben az együttes négy kapura lövésig és hét (!) szögletig is eljutott.

A vb előtti erősorrendünkben a riválisnál erősebbnek várt ghánaiak a félidő derekán aztán konkrétan a semmiből szereztek vezetést: Mohammed Salisu csapott le a 16-oson belül pattogó labdára, és vágta a hálóba. Az akció során egy ghánai kezet is ért a labda, de a videózás után is érvényben maradt a gól (0–1).

Ezzel rögvest kiegyenlítettebb lett a játék, a dél-koreaiakat megfogta a gól, ez pedig hamarosan újabb afrikai találatot eredményezett, a 34. percben Jordan Ayew bal oldali beadását Mohammed Kudus csúsztatta a hosszú alsóba (0–2).

Ez a találat már felébresztette a riválist, és Kvon Csang Hun távoli lövésénél Lawrence Ati-Ziginek kellett a léc fölé paskolnia a labdát – illetve mondjuk ha ezt nem teszi, sincs gond, mert les előzte meg a helyzetet. 

Dzsong Vu Jongét nem, ő viszont a szünet előtt 18 méterről a hosszú felső mellé tekert, míg a túloldalon Jordan Ayew szögletét Kim Szung Kju hárította a rövidnél.

A második játékrészben Tariq Lamptey távoli tekerésével a ghánaiak jelentkeztek először, de pillanatokkal később jött az első veszélyes dél-koreai befejezés, Cso Ku Szung fejesét Ati-Zigi simogatta ki a jobb felsőből.

Az 58. percben azonban már az afrikai kapus sem tudott segíteni, Lamptey veszített labdát a saját térfelén, Li Kang In rögvest be is adott a bal szélről, Cso Ku Szung fejese pedig ezúttal már utat talált a hálóba (1–2).

Ha egy üzlet beindul! A védőmaszkban játszó Szon Hung Min a balján felfutó Kim Dzsin Szuhoz játszott, aki még a vonal előtt középre tudott adni, itt harmadszor is Cso Ku Szung érkezett, és a második gólját fejelte a hálóba (2–2).

Amikor már azt hittük, hogy ezzel az ázsiaiak veszik át ismét a kezdeményezést, jelezte Ghána, hogy nem tört meg a villámgyorsan kapott két góltól, és a játékrész derekán Kudus lapos lövésével ismét nála volt az előny (2–3)!

És jött az újabb csavar ezen a szenzációs meccsen! Ugyanis Dél-Korea újra rákapcsolt, és Li Kang In 28 méteres szabadrúgásánál Ati-Ziginek kellett bravúrt bemutatnia a bal alsónál, majd a szöglet után Szon Hung Min közeli ziccerét a gólvonalon blokkolták a védők.

Igazán az tette élvezetessé a találkozót, hogy sosem fogyott ki a fordulatokból, hiszen ezt a helyzetet ghánai lehetőségek követték, hogy aztán megint dél-koreai ziccer jöjjön, Kim Dzsin Szu viszont a léc fölé durrantott.

A végjátékban mindent megtettek az ázsiaiak, hogy pontot mentsenek, de a Tottenham szélsője és a duplázó Cso sem járt sikerrel, így Gháha örülhetett.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a hármas sípszó után Anthony Taylor játékvezető reklamálásért kiállította Paulo Bentót, a dél-koreaiak szövetségi kapitányát.

A dél-koreaiak előtt mindenesetre le a kalappal, 20 lövésig jutottak a találkozón, és egy percre sem adták fel, így remek meccset (és hangulatot) varázsoltak nekünk.

A csoport másik meccsén este Portugália Uruguayjal csap össze, és egy győzelem esetén készülhet is a nyolcaddöntőre. A találkozóról a helyszíni összefoglaló mellett élő tudósítással is jelentkezünk!

LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
H CSOPORT, 2. FORDULÓ
Dél-Korea–Ghána 2–3 (Cso Ku Szung 58., 61., ill. Salisu 24., Kudus 34., 68.)
A csoport másik meccsén
20.00:
Portugália–Uruguay
Az állás: 1. Portugália 3 pont (3–2, 1 meccs), 2. Ghána 3 (5–5)3. Uruguay 1 (0–0, 1), 4. Dél-Korea 1 (2–3) 

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot?

  • 22167
    Argentína
  • 21804
    Franciaország
  • 10096
    más
  • 5455
    Anglia

Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.

(Borítókép: Alex Grimm / Getty Images)

Rovatok