Index Vakbarát Hírportál

Hansi Flick: Gigantikus teljesítményt nyújtott a csapat

2022. november 28., hétfő 12:46

Hansi Flick szerint a német labdarúgó-válogatott gigantikus teljesítményt nyújtott vasárnap a világbajnokságon Spanyolország ellen.

„Minden futballszurkoló megkapta, amiért kijött a stadionba. Nagy elismerés a csapatnak” – nyilatkozott a német szövetségi kapitány. Hozzátette ugyanakkor, hogy csak az első lépést tették meg a továbbjutás felé vezető úton.

„A csapat gigantikus teljesítményt nyújtott ma, büszke vagyok rá. Az együttes mentalitása nagyon meggyőző volt” – fogalmazott Flick, aki külön kiemelte Niclas Füllkrugot, aki csereként beszállva szerezte az egyenlítő gólt.

Luis Enrique szintén elégedetten értékelt a meccs után:

„Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy két találkozó után vezetjük a tabellát, és egy döntetlen is elég a továbbjutásunkhoz, azt előre aláírtam volna. Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, de a végén kicsit elbizonytalanodtunk, amit a németek kihasználtak. Ők mindent egy lapra tettek fel, mi pedig nem tudtuk irányítani a játékot. Az utolsó meccsre úgy megyünk ki, hogy nem számolgatunk, hanem nyerni akarunk” – nyilatkozott a spanyolok szövetségi kapitánya.

Az E csoport szerdai utolsó fordulójában a négypontos spanyolok az egy győzelemmel álló Japán, míg az egypontos németek a hárompontos Costa Rica ellen lépnek pályára.

(Borítókép: Hansi Flick a Spanyolország–Németország-labdarúgó-mérkőzés után 2022. november 27-én. Fotó: Richard Sellers / Getty Images)

Rovatok