Könnyű lenne a kilencszeres szaúdi bajnok al-Nasszrnél kedden bemutatott Cristiano Ronaldót elítélni azért, mert az olajmilliárdokat választotta a „valódi kihívás” helyett. Hasonlóan könnyű, mint anno idehaza Dzsudzsák Balázst volt, mikor az emírségek sztárcsapatainál, az al-Vahdánál majd az al-Ittihad Kalbánál kötött ki. Sok helyről hallom a kérdést, „mi ez a fanyalgás, miért ne vezethetne le Ronaldo az araboknál?” Miközben hányavetin odaszúrják, mások nemhogy 37 évesen, 28-29 esztendősen is meglépték előtte ugyanezt. S itt aztán aztán egyből szóba kerül a magyar válogatottsági rekorder neve is: „Dzsudzsák után Cristiano, az arab!"
De a képlet hitem szerint nem ilyen egyszerű. S, ha akad is közös vonás, az maximum annyi, hogy adott pillanatban egyiküknek sem volt jobb helyről versenyképes ajánlata. Sőt…
Nem az a gond, hogy egy játékos 37 évesen a topligáktól távol vezet le. S még az sem gond, hogy a Közel-Keleten teszi mindezt arcátlanul magas összegekért cserébe. Xavi Hernándezzel, Wesley Sneijderrel, Juninho Pernambucanóval is megtörtént, ahogy megtörténik Cristiano Ronaldo frissiben lett csapattársaival, az Arsenalnál és a Napolinál is bizonyított David Ospinával és a Bayern Münchent és a Marseille-t idényeken át alapemberként segítő Luiz Gustavóval.
A gond igazából ott kezdődik, amikor a világ egyik – saját meglátása szerint egyenesen: – legjobbja azt találja mondani, az al-Nasszr futballról alkotott víziója, a szaúdi fociprojekt volt számára vonzó. (Dehogy volt az! Csak nem akadt olyan európai ajánlat, amely vonzóbb lett volna – egy nem túl erős mezőnyben!) S ott folytatódik, amikor ezen szavak úgy esnek ki Ronaldo száján, vagy úgy írja meg neki egy sajtómarketing-szakértő, hogy november közepén a portugál klasszis még arra panaszkodott, Manchesterben megalázták őt. Az angol bajnokság 5. helyén álló csapat menedzsere, Erik ten Hag megalázta azzal, hogy nem játszatta őt orrba-szájba minden mérkőzésen, hogy időről időre az utolsó 10-20 percre akarta becserélni, hátha a rutinjával, a még ma is kegyetlennek tűnő helyzetkihasználásával, hidegvérével döntő faktor lehet egy kapkodós végjátékban, ha már 90 percen keresztül nem bír. Mert ha bírna, akkor mégis mit keres maholnaptól egy olyan ligában, ahová még egy kis extra pénzt keresni és levezetni mennek a nála polcokkal lejjebb helyezkedő focisztárok is csupán?
C. Ronaldo lényegében arról beszélt Morgannek, hogy a Manchester United nem üti meg az ő szintjét, ezért kell búcsúzniuk egymástól. Xavi vagy Sneijder esete merőben más volt, hiszen úgy vették a Közel-Kelet felé az irányt, hogy arról beszéltek, ők azok, akik már nem ütik meg a topfutball szintjét, de visszavonulni sem szeretnének még. Vagy emlegessük még a Japán felé kanyarodott Iniestát, esetleg a Mexikóban levezetett Pep Guardiolát?
Ugye, mennyivel másabb hozzáállás, mint azt állítani, a világ legjobbjaként pont Szaúd-Arábiában sikerült megtalálnom az egyetlen igazi kihívást, ami még várhat rám?!
Tetézi mindezt CR7 feleségének és rokonainak világbajnoki búcsút követő véresszájú – sajnálom, nincs rá jobb szó – fröcsögése.
Megölted a férfit! Megölted a nemzetünket!
– írta az Instagramon a Marokkó elleni vereséget követően a nővére, Elma Aveiro az akkor még posztján lévő Fernando Santos szövetségi kapitánynak címezve. Georgina Rodríguez, a sztárcsatár kedvese ennél kettővel konkrétabb volt:
Nem becsülheted alá a világ legjobb játékosát és a legerősebb fegyveredet. Az élet leckéket ad nekünk, ma nem veszítettünk, ma tanultunk
– posztolta, miközben a világsajtó a könnyek közt az öltözőbe robogó ötszörös aranylabdás képeivel volt tele. No akkor maradjunk annyiban: a portugál válogatott elég komoly gondban van, ha ténylegesen az a csatár lett volna Katarban a legerősebb fegyvere, aki két héttel a vb után a szaúdi ligától reméli az állandó játéklehetőséget.
Erik ten Hagról vagy Santosról még csak-csak elhinném, hogy hülyék a futballhoz, hogy képtelenek értékelni a(z) – idő múlása ellenére – 37 esztendősen is a világ legjobbjának számító Cristiano Ronaldo pótolhatatlan teljesítményét. De azt, hogy a Bajnokok Ligája még álló, tizenhat csapata közt egyetlen klub vezérkarában sem ülnek értelmes szakemberek, azt azért már nehezen veszi be a gyomrom.
Valaki totális valóságtagadásban él: és ez vagy CR, vagy az európai klubfutball csúcsán álló csapatvezetők 99,9 százaléka. A nagy számok törvénye pedig nem a portugál pártján áll.
Elvégre korunk transzfergurujától, Fabrizio Romanótól tudjuk, Ronaldo az emlékezetes Piers Morgan-interjúnak úgy ült neki, hogy menedzserét, Jorge Mendest és teljes stábját azzal bízta meg, történjék bármi, intézzenek neki szerződést a BL egyenes kieséses szakaszában szereplő – bármely – klubnál.
A The Athletic arról cikkezett, ősszel ismét felkínálták a Chelsea-nek, a Kicker szerint az Eintracht Frankfurt is szóba jött, a Football-Italia pedig azt írta, a BL-nyolcaddöntőben épp a németekkel meccselő Napoli vezetőivel is találkoztak Ronaldo képviselői. De egyikből sem lett semmi. Sőt, szintén Romano posztjaiból úgy hírlik, az al-Nasszr kivételével egyetlen komoly ajánlat volt még Mendesék – sőt nem is annyira Mendes, mint a Ronaldót eddig inkább üzleti jellegű döntéseknél segítő Ricardo Regufe – asztalán, ez pedig a Sportingé volt. No nem Ronaldo nevelőegyesületéé, a Sporting CP-é, hanem az észak-amerikai MLS-ben szereplő Sporting Kansas Cityé, ahol történetesen Sallói Dániel csapattársa lehetett volna a portugálból…
S ennyi. A világ – felesége szerint is – legjobbja nem kellett a világ legjobb csapatainak.
De még a közvetlen európai élvonal mögÉ helyezHETŐ kluboknak sem.
De hogy is kellhetett volna? A helyzet az, hogy minden erénye, óriási munkabírása, csillapíthatatlan gól- és sikeréhsége ellenére is elment mellette a világ labdarúgása. Arról, hogy milyen szakmai okok vezethettek oda, hogy CR a Manchester Unitedben kispadra került, októberben már értekeztünk, szinte egy az egyben ide is másolható annak a cikknek néhány bekezdése.
Komolyabb elemzés nélkül annyit jegyezzünk meg, Ten Hag az Ajaxnál és most a Manchester Unitednél is igyekszik a magas letámadásra, a gyors labdaszerzésekre, idehaza is divattá lett kifejezéssel élve a presszingre építeni. Ennek alapja, hogy a csapat minden játékosának rendkívül szervezetten kell együtt mozognia labda nélküli játéknál. A másik alapelv, hogy a letámadás rendre a magasan helyezkedő csapattagoktól, így az esetek jelentős többségében a csatároktól indul – mondhatni, ők diktálják az ütemet az ellenfél egy-egy hibásnak tűnő passza, helyezkedése alapján meghúzott döntéseikkel, nyomásgyakorlásaikkal.
Mármost, az fbref.com nevű, igencsak hasznos statisztikai adatbázis Ronaldóról készült – folyamatosan frissülő – profilja alapján a portugál az öt nagy európai – angol, francia, német, olasz, spanyol – ligában szereplő futballisták között az utolsó egy százalékba esik a 90 percekre jutó 7,28 nyomásgyakorlást jelentő megmozdulásával. Eközben a mezőnyátlag 14,94, míg a legjobb mutató Wout Weghorsté, aki az előző idényt a Wolfburgban kezdte, majd a tavaszt a Burnleynél töltötte, és 28,72-es mutatót hozott össze.
Persze ez nem azt jelenti, hogy Weghorst – vagy bármelyik Ronaldo előtt végző játékos – komplexitásban felvehetné a versenyt a portugállal, főleg nem azt, hogy jobb csatár lenne nála (!), azt azonban remekül szemlélteti, hogy a 37 éves támadótól mennyire messze áll az Anglia-szerte hódító stílus. CR-ről ráadásul összességében is elmondható, hogy alapvetően átlag alatti védekezőmutatókat hoz – még a csatárok között is.
A topligás játékosmezőnyt tekintve, legyen szó szerelésről, labdaszerzésről vagy blokkolásról, mind az alsó harmadba esik a 90 percenkénti átlaga.
Ez pedig ilyen alapfelfogású csapatnál megengedhetetlen luxus. S igen, a világbajnokság alatt láttunk példát arra, hogy a presszing és a totális kontroll (Manchester City, PSG) mellett más stílus is lehet hatékony és célravezető, sőt úgy is fel lehet építeni egy csapatot, hogy egy játékos védekezésben lényegében végig pihenhessen (Lionel Messi és Argentína világbajnoki „menetelése” erre az iskolapélda), csak épp Ronaldo pechjére a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában nem nagyon akad ilyen csapat.
S ha akadt is volna csapat, amely valahogy megpróbálja a stílusát a portugálhoz csiszolni, a Piers Morgan-interjú alighanem óvatossá tette azokat is, akik CR marketingértékében látták ehhez a motivációt. Az ugyanis a novemberi akciójával egyértelműen kiderült, a Ronaldo mögötti óriási követői bázis – rajongók, akiknek megannyi mezt, ereklyét, extra tartalmat lehet eladni – pillanatok alatt válhat fegyverré a portugál támadó kezében. Olyan fegyverré, amelyet a neki nem tetsző döntéseket hozó menedzser, szövetségi kapitány vagy épp klubvezető ellen fordít immár lelkifurdalás nélkül. Csak ne kelljen szembenéznie azzal, hogy pályafutása legszebb, legeredményesebb napjai rég mögötte vannak már.
Azt az ázsiócsökkenést napjaink minél kiszámíthatóbb profittermelésre specializálódott gigaklubjainak egyike sem kockáztathatja, ami egy-egy Ronaldo által eleresztett nyilvános – jogos vagy jogtalan, jelen esetben mellékes – kritika velejárója.
CR célja a Morgannek adott interjúval alighanem az volt, hogy kierőszakolja a szerződésbontást Manchesterben. S mindettől jó eséllyel azt remélte, majd vonzóbbá válik a rivális klubok számára, hiszen nem kell 5, 10, 15 millió eurót/fontot kiadni a játékjoga megszerzésére és egyezkedni a manchesteri klubvezetéssel.
Ehhez képest a mintapéldája lett annak, miért nem szabad egyetlen, komoly célokért küzdő klub számára sem megkörnyékezni a veterán Ronaldót…
Nem az a gond, ha egy játékos 37 évesen a topligáktól távol vezet le. S még az sem gond, hogy a Közel-Keleten teszi mindezt arcátlanul magas összegekért cserébe. Xavi Hernándezzel, Wesley Sneijderrel, Juninho Pernambucanóval is megtörtént, ahogy megtörténik Ronaldo frissiben lett csapattársaival, az Arsenalnál és a Napolinál is bizonyított David Ospinával és a Bayern Münchent és a Marseille-t idényeken át alapemberként segítő Luiz Gustavóval.
A gond – a legnagyobb gond – az, hogy Ronaldo nem ezt az utat álmodta meg önmaga számára. S jelen pillanatban úgy fest, a türelmetlenségével, és azzal, hogy képtelen volt szembenézni az idő múlásával, eljátszotta az esélyét arra, hogy pályafutása korábbi vágyának megfelelően érjen véget:
Az az elképzelésem, hogy a csúcson szeretném abbahagyni. Méltósággal szeretném befejezni, egy jó csapattal
– mondta 2015-ben a Jonathan Ross Show-ban. S erről a vágyáról beszélt a sokat emlegetett Morgan-interjú egyik pontján is.
Ha csak a pénzről szólna, akkor már Szaúd-Arábiában lennél, hogy csillagászati összegeket keressél, de nem ez motivál téged. Te a csúcson szeretnél maradni
– mondta a brit újságíró, melyre Ronaldo a következő mondattal reagált:
Pontosan! Még mindig sok gólt tudok lőni a legmagasabb szinten. Még mindig elég jó vagyok a válogatottban való játékhoz is.
Fogalmazzunk úgy, nem öregedtek túl jól a szavai.
A szerződés – az elérhető információk szerint – két és fél évre szól, és tartalmaz egy, a portugálokat alighanem erősen felháborító záradékot arról, hogy CR a visszavonulását követően a szaúdi labdarúgás nagykövete lesz. Évi cirka 200 millió eurós fizetésért cserébe például a Görögországgal és Egyiptommal közös világbajnoki pályázatot kell képviselnie szemben a portugál kandidálással a 2030-as tornarendezésért.
Ha ez így lesz, az már-már hazaárulással ér fel.
Azaz annyi a korábbi kívánságból azért megvalósul, C. Ronaldo a csúcson fejezheti be a pályáját: anyagilag. Csak épp szakmailag és morálisan kerül egy tollvonásnyi idő alatt galaktikus messzeségbe attól.
Más kérdés, hogy nem feltétlenül kell a végállomást is jelentse számára az al-Nasszr. Zlatan Ibrahimovic példája jól mutatja, 38-39 évesen is vissza lehet még térni az európai klubfutball körforgásába, és ha nem is állandó kezdőként, de oroszlánrészt vállalni egy topliga megnyerésében. Lásd az AC Milan 2022-es sikere 19 bajnokin 15 Zlatan-góllal. Csak ehhez el kell tudni viselni, hogy az ember már nem állandó kezdő, nem feltétlenül vele kezdődik és főleg nem vele ér véget minden támadás.
Sokan védik Ronaldót azzal – no nem mintha védelemre szorulna –, hogy oly sokáig megtörhetetlennek tűnő jellemét tavalyi családi tragédiája, halva született gyermeke törte meg. Hogy a Unitednél és a sajtóban sem kezelték megfelelően a helyzetet, és több időt kellett volna hagyni számára ahhoz, hogy feldolgozza a történteket. S ebben lehet is igazság. Ám a helyzet az, hogy Ronaldo már előtte sem passzolt a United gépezetébe, sem Ole Gunnar Solskjaer, sem Ralf Rangnick irányítása alatt. Hiába lőtte még úgy ahogy a gólokat, már eleve frusztrált lehetett. S aztán erre rakódott rá a magánéleti tragédia, valamint az általa tiszteletlenségként megélt padoztatás a Ten Hag-érában.
Akár így, akár úgy, hálásak lehetünk neki és érte. A karrierért, amelyet Madeira szigetéről indulva bejárt. Az elmúlt 15–20 évben felidézhetetlenül sok futballcsodában vállalt szerepet, és ahhoz, hogy ezt elismerjük, még csak MU-, Real Madrid- vagy Juventus-drukkernek sem kell lennünk.
Ha nincs a Lionel Messivel való rivalizálása, a futballtörténelem elmúlt két évtizede sem alakul így.
Talán Messi sem válik nélküle ekkora klasszissá, 2022-ben Katarban világbajnokká…
Kár, hogy a befejezés – jelen állás szerint – nem lesz olyan, amit rajongók milliói megálmodtak számára. S a legnagyobb kár, hogy nem lesz olyan méltóságteljes, mint CR szerette volna. Pénzügyileg viszont annál jövedelmezőbb. Miközben a valósággal sem kell szembenéznie: Szaúd-Arábiában ugyanis aligha akad majd olyan ellenfele, aki emlékeztetni tudná, elmúlt az idő, amikor a világ legjobbját úgy hívták, Cristiano Ronaldo.
S így a CR-univerzum legjobbja örökre önmaga marad.
Talán az egójának ez még fontosabb is, mint még egy Bajnokok Ligája-győzelem (reménye).
A szerző az Index sportrovatának újságírója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Cristiano Ronaldo a katari labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében, miután Marokkó 1–0-ra legyőzte Portugáliát, ezzel búcsúztatta az ötszörös aranylabdást és válogatottját a tornától. Fotó: Paul Childs / Reuters)