Index Vakbarát Hírportál

Alma meg a fája? Beckham középső fia Premier League-klubhoz igazolt

2023. január 7., szombat 10:16

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford a hivatalos honlapján tudatta, hogy az idény végéig kölcsönvette az Inter Miami szélsőjét, Romeo Beckhamet. A 20 esztendős középpályás az angol válogatott korábbi világklasszisának, David Beckhamnek a középső fia.

Romeo anno az Arsenal akadémiáján pallérozódott, ám tinédzserként felhagyott a labdarúgással, és csak 2020-ban állt újra edzésbe, méghozzá a tengerentúli Fort Lauderdale CF színeiben. Ez az együttes lett később a részben David Beckham által alapított és finanszírozott Inter Miami tartalékcsapata. Romeo 2021-ben debütált a klubnál, első – csonka – szezonjában hat meccs jutott neki. A 2021–2022-es kiírásban aztán már alapemberré vált az észak-amerikai ligarendszerben a harmadosztálynak számító MLS Next Pro sorozatban, húsz bajnokin lépett pályára, két gól mellett pedig tíz asszisztot osztott ki. 

A középpályás az elmúlt hetekben már a Brentford akadémiáján vendégeskedett, és a B csapatnál vett részt amolyan próbajátékon. A londoni klubról tudni kell, hogy a legtöbb angol együttessel ellentétben nem a Premier League 2 nevű U23-as utánpótlás-sorozatban versenyezteti a tartalékait, hanem gálacsapat-szerűen rendszeresen felkészülési mérkőzéseken szerepelteti a legkülönfélébb riválisokkal szemben. 

A csapat másik különlegessége, hogy rendre olyan, szabadon igazolható játékosokat próbálnak ki itt, akik más klubnál nem váltak be, ám a teljesítményükről elérhető adatok alapján megfelelő kezek alatt képesek lehetnek a Premier League szintjén is helytállni. 

Nagyon technikás futballista. Az a fajta játékos, aki képes váratlan húzásokra, pillanatok alatt átveszi a labdát, felgyorsít, és bead a szélről. Jó érzéke van a támadások befejezéséhez is, így elöl több poszton is bevethető

– adott villámértékelést a Brentford hivatalos honlapjának Romeo Beckhamről a második csapatot irányító Neil Macfarlane. 

A londoni együttes működéséről korábban itt írtunk. A Premier League-ben jelenleg 9. helyen álló csapat ráadásul egy magyar szakembert is alkalmaz – a vele készült interjút itt olvashatja. 

A mostani megállapodás szerint Romeo az idény végéig szerepel a Brentford B-ben. 

(Borítókép: Romeo Beckham. Fotó: Mike Marsland/WireImage)

Rovatok