Index Vakbarát Hírportál

A PL-sereghajtó kiejtette a Man. Cityt, búcsúzott a Milan is

2023. január 12., csütörtök 08:30

Nagy meglepetésre búcsúzott az angol bajnok Manchester City a Ligakupából, mivel a Premier League-ben sereghajtó Southampton a negyeddöntőben 2–0-ra győzött.

A bajnokságban hatmeccses vereségszériában lévő „szentek” Sekou Mara góljával szerezték meg a vezetést az első félidő derekán, majd kisvártatva Moussa Djenepo is betalált.

Az igencsak felforgatott összeállításban (Ortega – Cancelo, Walker, Laporte, Gómez – Palmer, Phillips, Gündogan – Foden, Álvarez, Grealish) kezdő manchesteriek hiába birtokolták az első félidőben 73 százalékban a labdát, három próbálkozásuk egyike sem talált kaput, így szépíteni sem tudtak.

A fordulást követően is állandósult a vendégek fölénye, de ezen a napon mind a hét lövésük elkerülte a kaput, és búcsúztak a Ligakupából.

A Southampton a négy között a Newcastle Uniteddel találkozik, a másik ágon a Wolverhamptont büntetőkkel búcsúztató Nottingham a Manchester United ellen szerepel.

Az olasz bajnoki címvédő sem járt jobban, a Milan az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében volt érdekelt, és esett ki otthon a Torinóval szemben.

Pedig a vendégek a 69. percben Koffi Djidji második sárga lapja után emberhátrányba kerültek, de a gól nélküli rendes játékidő után a 114. percben a csereként beálló Michel Adopo találatával így is legyőzték a piros-feketéket.

ANGOL LIGAKUPA

NEGYEDDÖNTŐ

Southampton–Manchester City 2–0 (Mara 23., Djenepo 28.)

Nottingham–Wolverhampton 1–1 (Boly 18., ill. R. Jiménez 64.) – 11-esekkel: 4–3

OLASZ KUPA

NYOLCADDÖNTŐ

Milan–Torino 0–1 (Adopo 114.) – hosszabbítás után

(Borítókép: Visionhaus / Getty Images)

Rovatok