Index Vakbarát Hírportál

Bemutatta legújabb, 100 milliós igazolását a Chelsea

2023. január 15., vasárnap 18:35

Az angol labdarúgó-bajnokság idei szezonjában csalódást keltően szereplő Chelsea vasárnap délután 1–0-ra legyőzte a városi rivális Crystal Palace együttesét, szünetben pedig bemutatták a szurkolóknak a legújabb igazolásukat, Mihajlo Mudrikot is.

Az ukrán játékossal kapcsolatos hírek lassan egy hónapja arról szóltak, hogy Londonba igazol, ám egészen tegnap estik az Arsenal tűnt befutónak. Csakhogy a Todd Boehly vezette tulajdonosi kör néhány tagja és az átigazolásokért felelős szakemberek szombaton Lengyelországba utaztak tárgyalni az ott tartózkodó Sahtar Donyeck képviselőivel, valamint magával a játékossal és menedzsmentjével is. A megbeszélés sikeresnek bizonyult, túllicitálták ugyanis az ágyúsokat, Mudrik pedig még este elutazott az angol fővárosba, hogy átessen az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon és aláírja a szerződését.

Bár a kontraktus részleteit nem hozták nyilvánosságra, bennfentes információk szerint bizonyos feltételek teljesítése mellett 100 millió euróra rúghat a vételár. Ebből az átigazolási díj nagyjából 70 millió euró, a többi bónuszokkal ütheti az ukrán együttes markát, amelynek szurkolói az előző szezon legjobbjának választották az 22 éves szélsőt.

A játékost a Palace elleni összecsapás félidejében a Stamford Bridge közönsége előtt is bemutatták, aki a végén győzelemnek tapsolhatott, hisze Kai Havertz fejesével a Chelsea otthon tartotta a három pontot. Mudrik a jövő heti, Liverpool elleni idegenbeli rangadón debütálhat új scapatában.

Rovatok