Index Vakbarát Hírportál

Féléves kihagyást jósoltak a magyar válogatott játékosának, 2,5 hónap után visszatért

2023. január 26., csütörtök 14:11

Hétközi fordulót rendeztek a Bundesligában, amelynek egyik nagy nyertese az Union Berlin volt, amely a második helyre kapaszkodott fel a tabellán. Külön öröm a magyar szurkolóknak, hogy sérülését követően a hajrában csereként két és fél hónap után ismét pályára lépett Schäfer András.

A magyar válogatott középpályásánál még ősszel diagnosztizáltak fáradásos törést a bokájában, amelyet november elején meg is műtöttek.

Bár az előzetes információk féléves kihagyást jósoltak a 23 éves futballistának, remek ütemben haladt a felépülése, és már az Union januári edzőtáborába is elutazott a csapattal.

Szerdán este már a kispadra is leülhetett a Werder Bremen elleni idegenbeli bajnokin, sőt Urs Fischer vezetőedző a 83. percben be is cserélte őt. Ekkor már 2–1-re vezettek a berliniek, az eredmény pedig nem változott, így Schäfer győztes meccsen térhetett vissza, aki ezt megelőzően november 3-án, a belga Union Saint-Gilloise otthonában aratott 1–0-s Európa-liga-siker alkalmával játszott tétmeccsen.

Schäfer szűk két héttel ezelőtt a Sportcast vendége volt, ahol bár a konkrét visszatéréséről még nem beszélt, de elárulta, hogy gyorsan halad a rehabilitáció.

Rovatok